Infostart.hu
eur:
379.18
usd:
321.69
bux:
127042.45
2026. február 23. hétfő Alfréd

Állami feladatot kap a paralimpiai bizottság

Több lehetősége, de még több felelőssége lesz a Magyar Paralimpiai Bizottságnak a következő négy évben, miután a szervezet köztestületté alakult át - mondta Szabó László, akit újabb négy évre választottak a bizottság elnökének.

Újabb négy évig Szabó László kommunikációs szakember vezetheti a Magyar Paralimpiai Bizottságot (MPB). A szervezet tisztújító közgyűlésén a jelölőlistára egyetlen jelöltként felkerült eddigi elnököt 25 küldött támogatta, ketten voksoltak ellene, három szavazat pedig érvénytelen volt. 

A tanácskozáson a sporttörvény novemberi változásának megfelelően módosították az alapszabályt, amelynek értelmében az MPB - új hivatalos nevén Magyar Paralimpiai Bizottság Köztestület - ezentúl a teljes magyar fogyatékos sport képviseletéért és irányításáért lesz felelős, s közfeladatokat ellátó köztestületként folytatja munkáját.

"Új jogi és gazdasági helyzetbe kerül a Magyar Paralimpiai Bizottság azzal, hogy köztestületté alakult át. Az eddiginél több lehetősége és felelőssége lesz, hiszen ezzel az átalakulással az állam elfogadta, hogy egy civil szervezet állami feladatot lát el. Ez új távlatokat nyit számunkra" - mondta az InfoRádiónak Szabó László, s jelezte, az első feladatuk az lesz, hogy a következő fél évben elkészítsék a magyar fogyatékos sport fejlesztési stratégiáját egészen 2024-ig, az esetleges budapesti paralimpiáig.

Az elnök szerint fontos feladat a működéshez szükséges források megszerzése, mert mind mondta, nap mint nap meg kell mutatniuk, hogy a sportolóik érdemesek arra, hogy elnyerjék a szponzorok, a gazdasági szereplők támogatását.

"Ebben a tekintetben a magyar parasport jól teljesített, nemcsak a paralimpián, hanem a többi világversenyen is kiváló eredményeket értek el sportolóink" - mondta az MPB elnöke. A céljai között említette, hogy a 2020-as tokiói paralimpián megtartsák azt a pozíciót, amelyet a riói játékokon elértek.

"A tizennyolc érem a középmezőny tetejére sorolja a magyar parasportot, ezt megtartani, vagy kicsit előrelépni reális célkitűzés. Igazán a fejlesztéseinknél azonban már a 2024-es paralimpiát kell szem előtt tartanunk, mert ha Budapesten lenne a paralimpia, amiért mi is sokat dolgozunk, akkor nekünk ott kellene igazán virítanunk" - mondta Szabó László.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×