Infostart.hu
eur:
388.56
usd:
330.5
bux:
110890.99
2025. december 22. hétfő Zénó

Hosszú Katinkától emberi hangot várnak

Hargitay András szövetségi kapitány több olyan úszóedzővel is tárgyalt, akinek versenyzői Gyárfás Tamás elnöknek és a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) teljes vezetőségének távozását szorgalmazzák a sportág irányításában szerintük meglévő problémák miatt.

"A híresztelésekkel ellentétben - akár csak a szövetség vezetői - az összes magyar edzővel beszélő viszonyban vagyok, a párbeszéd folyamatos - bocsátotta előre a szakvezető vasárnap az MTI érdeklődésére. - A magam részéről az elmúlt héten beszéltem Bernek Péterrel és trénerével, Nagy Péterrel. Őket egy managemant képviseli, Bernek Peti nevében a management csatlakozott Katinkához."

Hargitay elmondása szerint ismertette velük a 2015-ben, illetve 2016-ban a MÚSZ által kifizetett támogatásokat, költségeket.

"Nem kértem tőlük mást, csak annyit, hogy gondolják át, mennyi támogatást kaptak a managementtől, vagy akár az anyaegyesülettől" - mondta a szövetségi kapitány, aki Kapás Boglárka edzőjével, Virth Balázzsal Boglárka egészségéről a héten többször is értekezett.

"Legutóbb szombat reggel beszéltünk. Nagy Józseffel - Gyurta Dani edzőjével - napi kapcsolatban állok, ma is beszélgettünk. Molnár Ákossal - a Verrasztó testvérek, Dávid és Evelyn edzőjével - a rövidpályás vb kapcsán két hetet fogunk együtt tölteni Kanadában. Ott lesz időnk beszélgetni eleget."

"Sajnálom - folytatta a kapitány -, hogy azzal vádolták meg a sportolókat, hogy esetleg bojkottálni fogják a windsori világbajnokságot. Ezzel a legalapvetőbb sportemberi tulajdonságaikat kérdőjelezték meg. Ilyen szándékról én nem tudok, és a gondolatát is képtelenségnek tartom, hogy ez megforduljon bárkinek a fejében is."

Hargitay András fontosnak tartotta megjegyezni, hogy "Hosszú Katinka eddig érdemben egy szót sem szólt, csupán neki tulajdonított Facebook-bejegyzéseket olvashattunk".

"Sokan gondoljuk úgy, eljött az ideje, hogy emberi hangon is megszólaljon, és értelmes, konstruktív párbeszédet folytathassunk vele és edző-férjével, Shane-nel" - mondta a szövetségi kapitány, aki felhívta a figyelmet egy korábbi tévéinterjúra.

"Mindmáig visszanézhető az a 2015. augusztus 20-án az ATV-ben készült felvétel, amelyben Hosszú Katinka a legnagyobb elismeréssel szól a magyarországi viszonyokról, és a szövetséggel való kapcsolatáról. A viszony azóta megváltozott, és a mai napig sem mondott olyan okot, ami ezt a drasztikus változást indokolta volna" - nyilatkozta Hargitay András.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Az amerikai tőzsde ritka teljesítményre készül – már csak 3% hiányzik

Az amerikai tőzsde ritka teljesítményre készül – már csak 3% hiányzik

Emelkedéssel zártak pénteken az amerikai tőzsdék, amelyet az ázsiai piacokon szintén erősödés követett ma reggel. A mesterséges intelligencia körüli feléledő optimizmus hozzájárult a jó hangulathoz. Európában ehhez képest visszafogott mozgások voltak a mai kereskedésben, enyhe esés volt a jellemző a tőzsdéken. Közben a nemesfémek ralija tovább folytatódott, az arany új történelmi csúcsra ment, de jól teljesít az ezüst is. Emelkedett az olaj ára is a Venezuela közelében fokozódó geopolitikai feszültségek miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×