Csurka Gergely Facebook-bejegyzése.

"Cseh Lacit ne!

Tudom, ha kalapács van a kezedben, mindent szögnek nézel. És Cseh Laci is egy eszközzé válik a kampányban. De ez nem politika. Ez a magyar úszósport. És ő Cseh László. Hetven olimpiai, világbajnoki és Európa-bajnoki érem birtokosa.

Tény, nincs közte olimpiai arany, viszont négy egymást követő játékokon állt dobogón. Neki nem voltak gyengébb korszakai. Neki nem volt szüksége erőgyűjtésre. Ő nem akarta abbahagyni. Idestova másfél évtizede folyamatosan ott van az élvonalban. Ő már akkor világbajnoki érmes volt, amikor az aláírók többsége junior Eb-n sem indulhatott.

Őt már akkor hősként ünnepelték a három pekingi ezüstérme miatt, amikor még egyik hősnőnk úgy járt dél-afrikai edzőtáborba, hogy nem vett fel úszószemüveget, mondván, neki most a barnulás a fontos. Ez akkoriban volt, amikor a magyar sportban szövetségek és klubok versenyt üvöltöttek magatehetetlenségükben, mert a pénztelenség szinte teljesen kinyírt minden reményt. Az úszósport sosem tartozott közéjük, mert még ekkor, a legnagyobb córesz közepén is dúskált a pénzben, köszönhetően az elnöknek és kapcsolatainak. Európa-bajnokságokat rendezett sorozatban, élvezte az ebből fakadó felkapottság összes előnyét, és ezeket kiaknázva még a csupán napozni vágyó, akkoriban örök reménységnek tűnő ifjoncok is eljutottak a világ bármely pontjára. Az a korosztály, amely most olyannyira eredményes, a válság éveiben is a lehető legjobb menedzselést kapta.

Cseh Laci ezt látta. Tudja, honnan hová jutott az úszósport, és milyen úton jutott el idáig. Nem a készbe érkezett, végigjárta az összes lépcsőfokot. Ő okos srác, higgadt. Ellentétben másokkal, nem befolyásolható. Azért ül az elnökségben, hogy a sportolók érdekeit védje. Ezért vállalta a mostani szerepkört is. A legutóbbi kommüniké mondata ezért sértette meg nagyon mélyen. Hogy a jelenlegi vezetéstől függő emberekből áll a bizottság, ezért nem vehető komolyan. Nem nyelte le, felhívta az egyik aláírót. Rendkívül keserűen mondta neki, hogy miért nem beszél legalább ő vele. Miért gondolják úgy, hogy ő nem segíthet? És ha tényleg így állnak hozzá, akkor lehet, hogy ő hagyja a francba az egészet.

Nem sokkal később azzal kellett szembesülnie, hogy e magánbeszélgetésben elhangzottakat már a média tényként kürtöli világgá. Cseh lemond, már ő sem vállalja, satöbbi.

Történetesen ott voltam Laci mellett ezekben a pillanatokban. Amikor meglátta a neten a híreket. És láttam ezt a csodálatos bajnokot totálisan elkeseredni, hogy azt ne mondjam, összeomlani. Reggel a társával beszélt. A barátjával. Akivel megannyi időt töltöttek egy szobában világversenyeken. És most, hogy háborút gerjesztenek, már ez sem számít. Semmi sem számít, minden információ, fél mondat lőszerré válik.

Na itt álljatok meg, srácok. De nagyon gyorsan.

Ez nem a Rákosi-rendszer, hogy ahol fát vágnak, hull a forgács is. Még ha a vezérlő elvetek is onnan való, hiszen mindannyian tudjuk, érezzük, tapasztaljuk az uszodában, milyen az, amikor még a nem köszönés szintjén is alkalmazzák az „aki nincs velünk, az ellenünk van” alapvetést.

Ez akkor is, továbbra is a magyar úszósport, ahol mindig is létezett egy közös nevező. Hogy meddig lehet elmenni az érdekérvényesítésben. Az intelligenciaszint mindig megfelelően magas volt ahhoz, hogy a nagy egyéniségek esetében óhatatlanul előforduló csattanások se üssenek túl nagy sebet a másikon.

Itt most virtuálisan vér folyik, és nem számít, mekkora fájdalmat okoznak a másiknak. Nincs respekt Cseh László iránt, korábbi baráti kapcsolatok roncsolódnak, csapattársakat fordítanak egymás ellen, egymással remek viszonyban lévő versenyzők érzelmeinél rendeznek régről ismert padlássöprést, rohasztják meg egy sikeres válogatottat körülvevő, illetve azon belül uralkodó hangulatot. Holott az úszóké egy normális társaság volt – hiszem, összességében még mindig az –, imitt-amott feszkókkal, ám ezek rendre oldódtak, a gondok megoldódtak, mert nem csak köszöntek egymásnak a szemben álló felek, de adott esetben meg is beszélték, mi a gond.

Itt sok-sok szent őrült, hatalmas egyéniség, irdatlan egót cipelő világnagyság fordult meg százhúsz év alatt. Nagyobbak is, mint bármelyik mostani aláíró. Ám soha, egyetlen percre sem feledkeztek el arról, mit jelent a sportág iránti alázat, az egymás iránti tisztelet, nem felejtették el, honnan indultak, mit köszönhetnek a sportágnak, hogy az úton haladva mennyi támogatást kaptak, és ha követtek is el hibát, azt miként bocsátották meg nekik, netán rejtették el jótékonyan, az ő érdekükben, a sikerek érdekében.

Nincsenek hibátlan emberek – egyetlen poszton sem, az úszósportban sem. Viszont amit Cseh Lászlóval műveltek, az nem hiba – bűn. Elkövetésének semmi köze nincs ahhoz, hogy jövőre vébé lesz itt, nálunk, amire koncentrálni kellene ezerrel. Ez kizárólag morál kérdése, jó erkölcs kérdése, humánum kérdése. Rémisztő az a jövőkép, ahol ezek nem érvényesülnek maradéktalanul. És nincs az az aranyérem, amelynek fénye túlragyoghatná ezt a rettenetes sötétséget."