Infostart.hu
eur:
379.62
usd:
321.64
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

"Elég a harcból" - újabb megnyilatkozó a Hosszú-ügyben

Felhívást tett közzé Salamon Ferenc, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) masters bizottságának tagja, amelyben arra szólítja fel az úszószövetségi vitában megnyilvánulókat, hogy tegyék félre a sérelmeiket, és mindenki a feladatára koncentráljon.

Nyílt levelében az európai szövetség (LEN) örökös tiszteletbeli tagja azzal fordult az érintettekhez, hogy "elég a harcból".

Emlékeztetett arra, hogy "a magyar úszósport minden idők legnagyobb kihívása előtt áll, a 2017. évi világbajnoksághoz mérhető eseményt soha nem rendezett Magyarország, ilyen rangú versenyen hazai közönség előtt még soha nem vehetett részt magyar úszó". Úgy véli, hogy "ha valamikor, akkor most végképp nincs helye a durva személyeskedéseknek, egymást gyengítő csatározásoknak".

"Mégis - amint folytatja -, a maguk területén kiemelkedően sikeres emberek napok óta harcban állnak, épp arról terelve el minden figyelmet, energiát, ami a legfontosabb lenne: felkészülni a versenyekre, előkészíteni a jövő évi világbajnokságot."

A sportdiplomata levelében hangsúlyozta, hogy "páratlan lehetőség előtt állunk" és "csak akkor lehetünk sikeresek, ha mindannyian, együtt a legjobbunkat adjuk a nagy cél érdekében".

"Versenyzők és edzők, az úszósport szereplői: tegyük félre a sérelmeinket - tegyük a dolgunkat. Valamennyiünknek ez az érdeke" - szögezte le Salamon Ferenc.

Az úszószövetség és a versenyzők nyilvános vitáját kedden Rio háromszoros bajnoka, Hosszú Katinka indította el, aki több dolgot is kifogásolt és számon kért a szövetségen, egyúttal lemondásra szólította fel Gyárfás Tamás elnököt. Másnap Gyárfás sajtótájékoztatón jelezte, hogy nem kíván lemondani, ugyanakkor mindent megtesz majd, hogy a problémákat megoldják. Még aznap előbb Gyurta Dániel, azután Kapás Boglárka szólalt meg az ügyben, jelezve, hogy szerintük is vannak gondok, és "nincs rend" a magyar úszásban. Hozzájuk csatlakozott még szerdán a többek között Bernek Pétert képviselő cég, majd csütörtökön a Verrasztó testvérek, Dávid és Evelyn, illetve Kozma Dominik jelezték, egyetértenek abban, hogy vannak gondok a sportágban, és a magyar úszósport jövőjét érintő reformokat szorgalmaztak.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×