Infostart.hu
eur:
375.26
usd:
318.05
bux:
127265.9
2026. február 26. csütörtök Edina

"A 4-0-t nem kell túlmagyarázni"

Lang Ádámnak plusz élményt jelent, hogy megszerezte első találatát a magyar labdarúgó-válogatottban, amely vasárnap hazai pályán 4-0-s győzelmet aratott a pont nélküli, sereghajtó Andorra felett a 2018-as, oroszországi világbajnokság európai selejtezősorozatának negyedik fordulójában.

"Fontosabbnak tartom, hogy sikerült megnyernünk az előzetesen kötelezőnek tartott mérkőzést. De a gól plusz élményt ad, hiszen ez az egész sava-borsa" - hangsúlyozta a második magyar gólt jegyző védő. Kiemelte, szerették volna korán megszerezni a megnyugvást jelentő első gólt, ám az ellenfél jól védekezett. - "Az első félidőben le tudták zárni a széleket, a másodikra kicsit elfáradtak. Uraltuk a mérkőzést, nem volt benne a levegőben, hogy gólt kapunk."

Hozzátette, a svédek elleni keddi felkészülési találkozón is vérre menő, kőkemény csatát és nagy küzdelmet vár, hiszen mindkét csapat a győzelemért lép majd pályára. A Groupama Arénában 19.45 órakor kezdődő mérkőzésen játszik utoljára a nemzeti csapatban Király Gábor és Juhász Roland, valamint búcsúzik el a válogatottól Hajnal Tamás és Vanczák Vilmos.

Az Andorra ellen vezető gólt szerző Gera Zoltán kifejtette, helyenként jól játszó csapatot láthattak a nézők, s jó eredményt hozott az együttes a négy lőtt góllal.

"Örülök, hogy közel teltház előtt tudtunk játszani, a szurkolókat is sikerült megörvendeztetnünk" - mondta Gera, aki a soron következő kvalifikációs találkozót, a márciusi, Portugália elleni mérkőzést vízválasztónak nevezte, s hozzátette, bravúr kell az első két hely valamelyikének megszerzéséhez a csoportban.

A magyarok harmadik gólját jegyző Gyurcsó Ádám leszögezte, nagyon nehéz, brusztos mérkőzést volt, de az első két találat után megnyugodott a házigazda.

"Türelmesnek kellett lennünk, figyelni a pontosságra. Tudtuk, hogy be fognak tömörülni, az egész csapattal védekeznek majd. Magabiztosan járattuk a labdát, bár nem helyeztek ránk nagy nyomást, de a 4-0-t nem kell túlmagyarázni."

A magyar együttes kapuját védő Gulácsi Péter kifejtette, a csapat jól zárt, kontrollálta a mérkőzést, és büszke lehet az eredményre.

"Négy meccs ment el a sorozatból, tapadni szerettünk volna az előttünk lévő csapatokra a mai találkozóval, ez sikerült. Számolgatni nem érdemes, a következő selejtező csak márciusban lesz a portugálok ellen idegenben. Ez nehéz összecsapás lesz, de egyben lehetőség is a közelebb lépésre" - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
A kormány elrendelte a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát – Kormányinfó percről percre

A kormány elrendelte a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát – Kormányinfó percről percre

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta. Nagy Márton gazdasági miniszter kijelentéséről, amely szerint csak öt nagybank kellene, hogy maradjon, Gulyás Gergely azt mondta: ez nem a kormányzati álláspont, „nem kívánunk a piacba beavatkozni. A kormány nem akarja meghatározni a Magyarországon tevékeny bankok számát.”

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×