Infostart.hu
eur:
379.86
usd:
321.63
bux:
126384.84
2026. február 23. hétfő Alfréd

Ő az Internazionale új vezetőedzője

Stefano Pioli lett az Internazionale labdarúgócsapatának új vezetőedzője.

A kék-feketék honlapjának keddi beszámolója szerint az 51 éves szakember 2018. június 30-ig szóló szerződést írt alá.

Pioli számos csapatot irányított már, legnagyobb sikereit a Lazióval érte el: a 2014/15-ös szezonban a harmadik helyen zártak, valamint Olasz Kupa-döntőt játszottak. A Laziótól idén április 3-án menesztették azt követően, hogy csapata 4-1-re elveszítette a városi derbit az AS Romával szemben.

Az Intertől egy hete küldték el a holland Frank de Boert, aki augusztus 9-én, mindössze két héttel a szezon kezdette előtt vette át az együttes irányítását, de 14 tétmérkőzéséből hetet elveszített vele a csapat. Emellett öt győzelem és két döntetlen volt a mérleg.

A kilencedik helyen álló Nerazzurri új vezetőedzője csütörtökön mutatkozik be a média képviselői előtt.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Demokratizálódást hozhat az AI: a kkv-k is profitálhatnak a hibrid boltmodellből – Még több kiskertech a Portfolio Retail Day 2026-on

Demokratizálódást hozhat az AI: a kkv-k is profitálhatnak a hibrid boltmodellből – Még több kiskertech a Portfolio Retail Day 2026-on

Látványos eredményeket hozott a kiskereskedelmi szektorban zajló digitális átállás, amelynek legígéretesebb vívmányai közé tartoznak a nap huszonnégy órájában elérhető, jelentős forgalomnövekedést generáló hibrid üzletek. A technológia demokratizálódásának köszönhetően a korábban csak a globális nagyvállalatok által használt készletoptimalizáló és előrejelző rendszerek mára a hazai kis- és középvállalkozások számára is megfizethető versenyelőnyt kínálnak. A témáról és a retail tech további legújabb trendjeiről a Portfolio Retail 2026 Konferencián hallhatnak. A jegyek nagyon fogynak, érdemes mielőbb biztosítani helyünket!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×