Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Korrupcióval gyanúsítják Neymart

Bíróság elé kell állnia Spanyolországban Neymarnak, az FC Barcelona brazil labdarúgójának.

A felelős ügyész büntetőeljárást kezdeményezett korrupció gyanújával, a bíró pedig elfogadta a vádat. Az ügyészségnek tíz napon belül kell megindítania az eljárást.

Az ügy a DIS brazil befektetői csoport feljelentése nyomán született Neymar 2013-as átigazolásával kapcsolatban. A DIS a játékos árának 40 százalékára volt jogosult, de becsapva érzi magát, ugyanis szerinte csak a hivatalos, 17,1 millió eurós összeg után kapott járulékot, miközben azóta kiderült, hogy a transzfer során legalább 83 millió cserélt gazdát. Neymar a Santostól került az FC Barcelonához.

A 24 éves futballista mellett édesapja és a két klub képviselője is bíróság elé áll, csakúgy, mint a katalán egyesület jelenlegi és volt elnöke, Josep Bartomeu és Sandro Rosell.

Címlapról ajánljuk

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Hatalmas fordulatra készül Brüsszel, leveszik a kesztyűt a következő csapás előtt

Hatalmas fordulatra készül Brüsszel, leveszik a kesztyűt a következő csapás előtt

Az elmúlt néhány év megkérdőjelezhetetlenné tette, hogy az Európai Unió geopolitikai visszaerősödéséhez elengedhetetlenné vált egy új védelmi ipar felhúzása és a versenyképességi szempontok előtérbe helyezése. Ez a két téma több ponton kapcsolódik az uniós stratégiában, de egyik sem megvalósítható az ezekhez szükséges kritikus nyersanyagokhoz való hozzáférés nélkül. Kína az elmúlt évtizedek alatt úgy helyezkedett, hogy ezeknek a kitermelése és feldolgozása is rajta keresztül történjen, így a bármikor újraélesíthető vámháború árnyékában az EU-nak olyan stratégiát kell kidolgoznia, amely rövid távon biztosítja a készleteket, és fokozatosan eléri, hogy egy ország se legyen képes önkényesen zsarolni az EU-t, valamilyen függősége miatt. Az Európai Bizottság ezért olyan tervvel állt elő, amely új beszállítókkal és a beszerzési rendszer kézbevételével kívánja megelőzni a sokszor napi működést is fenyegető készlethiányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×