Infostart.hu
eur:
379.15
usd:
321.69
bux:
125771.54
2026. február 24. kedd Mátyás

UEFA-elnökválasztás: Budapest fontos egyeztetés helyszíne volt

Budapesten üléseztek a kibővített visegrádi országok labdarúgó-szövetségeinek vezetői. A szerdai tanácskozáson mindhárom UEFA-elnökjelölt ismertette elképzeléseit a szervezet jövőjéről.

Az Európai Labdarúgó-szövetség elnöki posztjára a spanyol Ángel María Villar, a szervezet jelenlegi első alelnöke, a szlovén szövetséget vezető Aleksandar Ceferin, valamint a holland elnök, a korábban a FIFA elnöki tisztségéért is harcba szálló Michael van Praag pályázik.

A Budapesten rendezett szakmai konferencián mindhárman írásos és szóbeli prezentációval mutatták be elképzeléseiket a résztvevő labdarúgó-szövetségek vezetői számára, akik között a megszokott visegrádi országok (Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia, Magyarország) mellett Ausztria, Liechtenstein és – első alkalommal – Svájc tisztségviselői is jelen voltak. Csányi Sándor, aki az UEFA végrehajtó bizottságának is tagja, a találkozót követően az mlsz.hu-nak elmondta: a résztvevők kellően megismerhették mindhárom jelölt programját, és ezt követően maguk döntenek arról, hogy kit támogatnak.

„Hasznos volt a hamarosan szavazó tagszövetségek vezetői számára, hogy első kézből kaphattak információt a kandidálók programjáról. Budapest ma egy fontos egyeztetés helyszíne lehetett. Mindenki érzékeli, hogy meg kell teremteni az európai labdarúgás szereplőinek fenntartható egyensúlyát, a kicsik és a nagyok igazságos »együttélését«, a kupaküzdelmek és a nemzeti válogatottak tekintetében egyaránt” – jelentette ki a magyar szövetség elnöke.

Címlapról ajánljuk
Négy éve tört ki az ukrajnai háború – Elemző: Oroszországnak még másfél-két év kell

Négy éve tört ki az ukrajnai háború – Elemző: Oroszországnak még másfél-két év kell

Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban úgy vélekedett: négy év sem volt elég ahhoz, hogy akár Oroszország, akár Ukrajna egy kényszerbékébe belemenjen. A háborús győzelem vagy vereség jelképe szerinte Donbasz sorsa lehet, aminek elvesztése komoly változásokat indíthat meg mindkét fél esetében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×