Infostart.hu
eur:
376.91
usd:
318.92
bux:
126534.75
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Hosszú Katinka ismét versenyben

A riói olimpia után egyetlen napot tölt itthon Hosszú Katinka. A háromszoros olimpiai aranyérmes úszó csütörtökön már Párizsba, a Világkupa-sorozat első állomására utazik. Az InfoRádió először a Brazíliában elért sikerekről kérdezte az ötszörös világbajnokot.

Sokkal jobban sikerült az olimpia, mint remélni mertük. Már két arany, két bronzéremnél azt mondtam volna, hogy tökéletesen sikerült, de a három arany, egy ezüst hihetetlen.

Ez volt a legfárasztóbb sporteseménye az elmúlt négy évben?

Igazából nem, a Világkupa sokkal keményebb olyan szempontból, hogy az nyolc állomást jelent, sok utazással. Éppen ezért volt jó ötlet, hogy a Világkupát az olimpiára való felkészülésnek használjuk, mert ezáltal tudtam folyamatosan végigversenyezni ezt a hét napot.

Négyszáz méter vegyesen világcsúccsal győzött, az volt a legkorábbi úszása. Hányszor nézte vissza azóta?

Párszor már igen, de most a szurkolókkal együtt visszanézni egészen más érzés volt.

A 100 méter hátúszás, ahogy Ön is mondta, valamennyire meglepetést jelentett. Hogyan emlékszik rá vissza?

Tényleg hihetetlen, hogy sikerült, nagyon örülök neki. Ha valaki előtte tőlem kérdezi, azt mondom neki, hogy inkább a 200 lesz meg, nem a 100 méter. De sikerült magamra koncentrálni és a saját versenyemet úszni – ugye én más iramban úsztam az első ötvenen, mint a mezőny -, úgyhogy ilyen szempontból ez nagyon jól összejött. A végében pedig valamilyen szinten a szerencse is benne volt. A száz méter az szoros verseny, de ez erről szól.

A 200 vegyes nem volt szoros, de azért a vártnál valamennyire nagyobb csatát hozott.

Talán ez volt az egyetlen olyan szám, amelynél éreztem egy pici terhet. Hiszen addigra már megvolt a 400 vegyes, a 100 hát, akkor már mindenki úgymond zsebre tette a 200 vegyest is. Ez volt az egyetlen, amikor egy picit talán görcsösebben úsztam, mint előtte. Viszont szerencsére annyival sikerült előbbre kerülnöm a mezőnyben, hogy ez sem okozott problémát és így is sikerült aranyérmet nyernem.

Mennyit jelentett a szurkolók támogatása ott és azóta itthon is?

Nagyon sokat jelent, gondolom, ezt mondhatom az egész magyar csapat nevében is, hogy rengeteg plusz energiát megmozgatott bennünk ez a sok buzdítás.

Következik a Világkupa-sorozat. Mik a tervek?

Folyamatosan folytatjuk a felkészülést, ahogy eddig is. Idén kilenc állomás lesz, ami eggyel több, mint eddig volt, úgyhogy elég kemény menet lesz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szakértő: Horvátország arra játszik, hogy a Barátság ellehetetlenül, így Magyarország ki lesz szolgáltatva

A horvátok azért nem engedik át az orosz olajat, mert azt akarják, hogy Magyarország és Szlovákia váljon kiszolgáltatottá az ő vezetéküknek, az Adriának – mondta az InfoRádióban a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágvezetője. Hortay Olivér szerint az ukránok nem fogják beengedni az Orbán Viktor által bejelentett magyar-szlovák vizsgálóbizottságot.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×