Infostart.hu
eur:
376.35
usd:
319.2
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina

Szilágyi Áron: Rió után is szeretném folytatni

Nehéz helyzet volt az edzőváltás - mondta Szilágyi Áron, a Vasas olimpiai bajnok kardvívója az InfoRádió Aréna című műsorában. A sportoló azt is elárulta, hogy 4 év múlva a tokiói olimpián is szeretne részt venni.

„Az izgalom a kvalifikációs időszak megkezdése előtti hónapokra volt jellemző. Akkor is viszonylag elöl voltam a világranglistán, talán az első négyben, de kíváncsi voltam arra, hogy mennyiben fog változni a mezőny és hogyan fogok teljesíteni majd a kvalifikációs időszakban, amikor igazán számítanak ezek a versenyek” - mondta Szilágyi Áron, a Vasas olimpiai bajnok kardvívója az InfoRádió Aréna című műsorában.

Mint elmondta, már az első versenyek jól sikerültek, és hamar biztossá vált a kvótaszerzés.

„Utána már azért küzdöttem, hogy minél előrébb szerepeljek a világranglistán, amikor eldördül a startpisztoly. Örülök annak, hogy amikor jött a téthelyzet, akkor is jól sikerült teljesítenem” – fűzte hozzá a kardvívó.

A tavaly meghozott - egyik legkomolyabb - döntéséről is beszélt.

„Maga az edzőváltás, a döntés, amelyet meg kellett hoznom, természetesen nagyon nehéz helyzet volt, egy hosszabb folyamat lezárása. Decsi Andrással úgy kezdtük el a munkát, hogy az első és legfontosabb prioritás a Rióban való minél sikeresebb szereplés. Idáig még nem érkeztünk el, talán korai értékelni, de visszatekintve mégis úgy érzem, hogy harmonikusan tudunk együtt dolgozni. Az elképzeléseknek megfelelően, sőt még annál is jobban tudtunk idomulni egymáshoz. Sokat vagyunk együtt, még többet edzőtáborozom, mint korábban. Remélem, hogy az élet majd engem igazol” – fogalmazott Szilágyi Áron.

A kardvívó korábbi edzőjéről, a válogatott kardvívókat irányító Somlai Béláról is beszélt.

„Bár az egyéni felkészülésemet már nem ő igazgatja, napról napra találkozom vele a válogatott keretedzéseken. Hogy őszinte legyek, ez nem könnyű helyzet, fel kell dolgozni mindkettőnknek. De szerencsére meg tudtuk találni a közös hangot, hiszen mindkettőnk célja és érdeke, hogy mind egyéniben, mind a csapattal sikeresek legyünk ebben az évben. Tehát tudunk egymás mellett dolgozni. Én leginkább annak örülök, hogy ha a mellettem lévő emberek hagynak engem dolgozni és ezt szerencsére megkaptam, Decsi Andrissal el tudjuk végezni azt a munkát, amelyet elképzeltünk” – jegyezte meg a kardvívó.

A jövőről a MOL-csapat tagja úgy nyilatkozott, egyelőre Rióig tervez.

„De az elképzeléseim a következő 4 évre is hasonlóak. Természetesen szeretném a pályafutásomat folytatni. Tokióban 30 éves leszek, és bízom benne, hogy lesz erőm és energiám egy következő olimpiára. A következő 4 év talán jobban szól majd a csapatról, hiszen elsődleges célunk, hogy a csapattal tudjunk kvalifikálni. Sajnos ez Londonban nem sikerült, tehát még jobban motiváltak vagyunk arra, hogy 2020-ban ott legyünk” - mondta Szilágyi Áron az InfoRádió Aréna című műsorában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rendkívüli tanárpénz – a KSH-számok korrekciója miatt vált szükségessé a bruttó 152 ezer forintos juttatás

Rendkívüli tanárpénz – a KSH-számok korrekciója miatt vált szükségessé a bruttó 152 ezer forintos juttatás

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki Kormányinfón részletesen is elmagyarázta, miért, mikor és miért ennyi pénz járt a hazai pedagógusoknak, mint amennyit a szerdai miniszterelnöki bejelentés tartalmazott. A közlésből kiderült: csak a tanárok számára kedvező irányba tévedhet a statisztika, és 2031-ig ez így is marad.

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×