Infostart.hu
eur:
378.4
usd:
320.88
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza

Másodszor is kikapott az Újpest

Az Újpest 2-1-es vereséget szenvedett a Diósgyőr otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójának szombati játéknapján, a két csapat 100. egymás elleni bajnoki mérkőzésén. A másik délutáni mérkőzésen: Haladás–Mezőkövesd 1-1.

A DVTK legutóbb tíz évvel ezelőtt kezdte két győzelemmel a bajnokságot, és sorozatban hatodszor nyert otthon az Újpest ellen. A fővárosi lila-fehérek ebben a naptári évben változatlanul nyeretlenek idegenben bajnoki meccsen.

Sopronban a Haladás kezdte nagyobb lendülettel a találkozót és szabadrúgásból hamar vezetést szerzett. A gól után is jobban futballozott a hazai csapat, de a nagy hőségben elrendelt ivószünet után rendezte sorait a Mezőkövesd, így ezt követően mezőnyjáték zajlott a pályán komoly helyzetek nélkül. A szünet előtt aztán - szintén szabadrúgásból - egyenlített az újonc.

A folytatásban is a szombathelyiek maradtak kezdeményezőbbek és az idő múlásával egyre csak nőtt a fölényük. Eleinte pontatlannak bizonyultak a hazai támadók, később pedig Tujvel védett többször is bravúrosan, így a Haladásnak végül be kellett érnie egyetlen ponttal, hiába került emberelőnybe az utolsó szűk negyedórára és játszott jobban ellenfelénél a találkozó jelentős részében.

OTP Bank Liga, 2. forduló:

Diósgyőri VTK-Újpest FC 2-1 (0-1)

Miskolc, 6381 néző, v.: Vad II

Gólszerzők: Oláh B. (52.), Bognár (54.), illetve Andric (28., 11-esből)

Swietelsky Haladás-Mezőkövesd Zsóry FC 1-1 (1-1)

Sopron, 1225 néző, v.: Andó-Szabó

Gólszerzők: Rácz (8.), illetve Gohér (41.)

Kiállítva: Tóth B. (77.)

Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×