Infostart.hu
eur:
379.58
usd:
321.37
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Másodszor nyert Andy Murray Wimbledonban

A brit Andy Murray nyerte a wimbledoni teniszbajnokság férfiversenyének döntőjét vasárnap.

A második helyen kiemelt skót játékos három szoros szettben győzte le a hatodikként rangsorolt kanadai Milos Raonicot.

Az első szettben Murray már a harmadik játékban is közel állt ahhoz, hogy elvegye ellenfele adogatását, de ez végül 3:3 után jött össze neki. A kitartóan küzdő Raonic végig méltó riválisa volt a britnek, de ekkor még nem tudta jobban megszorítani.

A folytatás még kiélezettebb teniszt hozott, Murraynek három játékban is lehetősége volt elvenni a kanadai adogatását, ezúttal egyszer sem járt sikerrel, de a rövidítésben ellenállhatatlannak bizonyult. Raonic többször is közel került az egyenlítéshez, de riválisánál lényegesen több ki nem kényszerített hibát vétett.

A harmadik szettben 2:2 után Raonic fogadóként 40:15-re vezetett, de ekkor sem tudta lezárni a játékot. Ismét rövidítésben dőlt el a szett, ezúttal is a világranglista második helyezettjének javára.

A mérkőzés során Raonic nyolc, Murray hét ászt ütött, míg előbbi egy, utóbbi két kettős hibát vétett.

Murray 11. alkalommal játszott döntőt Grand Slam-tornán, de először fordult elő, hogy nem a svájci Roger Federer vagy a szerb Novak Djokovic volt az ellenfele. A US Open (2012) és a wimbledoni bajnokság (2013) megnyerése után ez pályafutása harmadik Grand Slam-sikere. Az angliai viadalon három döntőből két siker a mérlege.

Raonic most játszhatott először egy GS-torna fináléjában.

A tornát címvédőként kezdő, világelső szerb Novak Djokovic már a harmadik fordulóban, azaz a legjobb 32 között búcsúzott, miután kikapott a világranglista 41. helyén álló amerikai Sam Querrey-től.

Eredmény, férfiak, döntő:

------------------------

Murray (brit, 2.)-Raonic (kanadai, 6.) 6:4, 7:6 (7-3), 7:6 (7-2)

Címlapról ajánljuk
Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Ismét komoly csapást mért Oroszország Ukrajna fontos energetikai létesítményeire. A keddi támadás után több városban, így Kijevben is rendkívüli áramkorlátozás lépett életbe. Az energetikáért felelős miniszter kritikusnak nevezete Kijev energiaellátási helyzetét. Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban elmondta: Ukrajna még helyre tudja állítani a sérült létesítményeket, de a lakosság egyre nehezebben viseli a fűtés- és áramkimaradásokat, helyenként már demonstrációkat is tartanak emiatt.

Szakértő: Európa nagyon is megérezné, ha India leállna az orosz olajbeszerzéssel

Az amerikai elnök megállapodott az indiai miniszterelnökkel arról, hogy 25-ről 18 százalékra csökkenti az Egyesült Államok az indiai árukra kivetett vámokat, noha India nem pont ugyanúgy fogalmaz a megállapodásról. Újdelhi ugyanekkor az EU-val is jelentős megállapodást kötött. Az összefüggésekről Trembeczki Zsolt, a Magyar Külügyi intézet kutatója beszélt az InfoRádióban.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×