Infostart.hu
eur:
379.75
usd:
321.85
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Kajak-kenu Eb - Újabb magyar döntősök

Újabb négy magyar egység jutott döntőbe a moszkvai kajak-kenu Európa-bajnokság nyitónapján.

A középfutamok során először Vajda Attila szállt vízre C-1 1000 méteren: Peking olimpiai bajnok kenusa - akinek egy korábbi bejelentése szerint ez az utolsó versenye egyesben - könnyedén utasította maga mögé a mezőnyt.

"Hoztam azt a kötelező minimumot, amit magamtól elvártam. Két héttel ezelőtt volt egy válogató és szétlövés, nehéz azt a formát átmenteni. Az előfutamban nem igazán találtam magamat, most sokkal jobban tudtam evezni. Nyilván ez a mai teljesítmény tükrözi, hogy jelen pillanatban kicsit messzebb vagyok az élmezőnytől" - mondta a parton Vajda, aki hozzátette, bízik benne, hogy a szombati fináléban a középmezőnyben tud végezni, egy hatodik hellyel már elégedett lenne.

Vajda gyakorlatilag még nyilatkozott, amikor Kopasz Bálint már a célba ért. A mindössze 19 éves ifjúsági világbajnok kajakos a harmadik helyen biztosította döntős szereplését 1000 méteren.

"Elégedett vagyok, mind az előfutam, mind a középfutam jól sikerült. Nagyon erős a mezőny, olimpiai bajnokokkal, de szeretnék az első hatba kerülni" - nyilatkozta a fiatal versenyző, aki döntőbeli taktikájáról elmondta, az első háromszáz méteren erős, kilencven százalékos tempót szeretne menni, majd "utazó" szakasz következne, a hajrában pedig újra erősítene.

Férfi C-2 1000 méteren Vasbányai Henrik és Mike Róbert, a szám 2013-as világbajnokai - akik délelőtt csak a negyedik helyen zártak futamukban - délután már nem bízták a véletlenre a dolgot, első helyen léptek tovább.

"Őszintén, jobban örültem volna, ha ezt meg tudjuk csinálni délelőtt, mert ez most nagyon jó volt. Picit, mondjuk, berajtoltunk a rajtgépbe, ami visszalökött, de azután nagyon jó iramot tudtunk menni. Úgy kellett ez a futam, mint egy falat kenyér a döntő előtt. Nem tudom, minek volt köszönhető, hogy délelőtt nem ment, a mi erősségünk az utolsó kétszáz, ennek ellenére semmit sem tudtunk akkor hozni a többieken a finisünkkel" - nyilatkozta az MTI-nek Vasbányai.

Őket a Hufnágel Tibor, Dombvári Bence K-2 1000 méteres egység követte. A magyar kajakos duó rendkívül szoros csatában nyert, ezzel bekerült a döntőbe.

A délutáni középfutamos programban még Nádas Bence K-1 500 méteren, illetve a Hufnágel Tibor, Dombvári Bence, Ceiner Benjámin, Kugler Attila összeállítású K-4 1000 méteres egység lesz érdekelt.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök. Jól állunk, de a csata még nyílt – mondta, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A választások tétje az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”. Cikkünket frissítjük!

Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Ismét komoly csapást mért Oroszország Ukrajna fontos energetikai létesítményeire. A keddi támadás után több városban, így Kijevben is rendkívüli áramkorlátozás lépett életbe. Az energetikáért felelős miniszter kritikusnak nevezete Kijev energiaellátási helyzetét. Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban elmondta: Ukrajna még helyre tudja állítani a sérült létesítményeket, de a lakosság egyre nehezebben viseli a fűtés- és áramkimaradásokat, helyenként már demonstrációkat is tartanak emiatt.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×