Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Kapás Boglárka önmagát is meglepte

Kapás Boglárka önmagát is meglepte

Kapás Boglárka szerezte a parádézó magyar válogatott utolsó aranyérmét a londoni úszó Európa-bajnokságon. Azután, hogy 800 és 1500 gyorson, illetve a 4-szer 200-as gyorsváltó tagjaként győzött, 400 gyorson sem tudták megelőzni a riválisok. Az úszó az InfoRádiónak elmondta, hogy nem számított ilyen jó szereplésre.

„Nem számítottam ilyen jó időeredményre, és abban sem voltam biztos, hogy lesz annyi erőm, hogy megnyerjem”

- fogalmazott az úszó.

„Egyszerűen hihetetlen, hogy még mindig ennyi energia maradt bennem még utolsó napra is. Nagyon boldog vagyok most, hogy két másodpercet is javítottam az időmön” - folytatta.

Kapás Boglárka elmondta, hogy még csak nem is álmodott arról, hogy négy arannyal zárja a londoni eb-t, ez felülmúlta minden álmát.

„Olyan álmom volt, hogy milyen jó lenne mind a három számot megnyerni, de a négyszer 200 váltóra tényleg nem is számítottam – én legalábbis nem, de szerintem a három másik lány sem, akik benne voltak a váltóban. Ez abszolút meglepetés volt” - mondta az úszó.

Kapás Boglárka önmagát is meglepte

Hozzátette, hogy itthon folytatja az edzéseket, még van két hónap kemény munka, alapozás, amivel reméli, hogy még többet tud fejlődni az olimpiáig.

„Az volt a célom, hogy olimpiai esélyesnek tekintsenek, de az, hogy éremesélyes vagyok, még önmagában nem jelent semmit. Ott kell érmet szerezni, és utána leszek nagyon boldog” - fogalmazott Kapás Boglárka.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×