Infostart.hu
eur:
380.79
usd:
322.16
bux:
130284.26
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

„Senki ne várjon londoni olimpiát”

Nem érdemes a sportolóknak és a szurkolóknak túlzott elvárásokat támasztani a riói olimpiával szemben - mondta az InfoRádiónak Ádámfi Attila, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség főigazgatója. A szervezet a múlt héten tartotta olimpiai tesztversenyét a brazil nagyvárosban. A témáról többet is megtudhatnak az Ötkarika című magazinműsorunkból.

„Nagyon pozitív tapasztalataink vannak a versennyel kapcsolatban, amely egyben dél-amerikai súlyemelő bajnokság is volt. Összességében egy nagyon jó színvonalú, és nagyon kedvező feltétételek és körülmények között megrendezett tesztverseny volt, ami nemcsak mint sportrendezvény volt jelentős, hanem maximálisan betöltötte azt a szerepet is, amit egy tesztversenynek be kell töltenie” - osztotta meg tapasztalatait Ádámfi Attila.

Elmondta, hogy a versenyen 13 országból körülbelül száz versenyző vett részt, és mivel ez egy dél-amerikai bajnokság volt, tíz dél-amerikai ország vett részt rajta, de meghívás alapján az Egyesült Államok, Thaiföld és Németország versenyzői is jelen voltak.

Brazíliában - a súlyos politikai feszültségek közepette - váltás volt a sportminiszteri poszton is. A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség főigazgatója szerint az új állami sportirányítás maximálisan követi az eseményeket.

„Igaz, hogy sosem kellemes, ha a sportminiszter távozik a posztjáról nem sokkal az olimpia előtt, de az új sportminiszter – akivel volt szerencsém néhány szót váltani – bár csak egy hete sportminiszter, már évtizedek óta a sportminisztériumban dolgozik. Ez a személycsere radikális változásokat az állami sportirányításban nem fog okozni” - fejtette ki Ádámfi Attila.

Hozzátette: rajta kívül természetesen a riói olimpia szervezőbizottságának több vezetője is tiszteletét tette az eseményen, és mindannyian elégedettségüket fejezték ki a súlyemelőverseny színvonalával és szervezésével kapcsolatban.

„Mindenkinek azt szoktam mondani, hogy senki ne várjon londoni olimpiát, az elvárásokat igazítani kell egy dél-amerikai nagyvároshoz. Azt gondolom, hogy ha reális elvárásokkal érkeznek a sportolók és a nézők az olimpiára, akkor egy nagyon jó hangulatú olimpián vehetnek részt, és nagyon pozitív tapasztalatokkal és élményekkel távozhatnak Rióból” - véli a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség főigazgatója.

A témáról többet is megtudhatnak az Ötkarika című magazinműsorunkból.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Vitalij Klicsko: Kijev az életéért küzd

Az ukrán főváros polgármestere drámai hangú interjúban számolt be a BBC-nek a hétfőre virradó éjjel történt tömeges orosz légicsapásról.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×