Infostart.hu
eur:
378.57
usd:
321.29
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás

Próbálják formaruháikat a magyar olimpikonok

A Use Unused divatcég tervezte a magyar olimpiai csapat formaruháját a nyári riói ötkarikás játékokra. A sportolók szerdán megkezdték a próbákat.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tavaly döntött a formaruhákról. Szabó Bence főtitkár, egyben a zsűri elnöke akkor elmondta, szerettek volna olyan öltözetet, amely a korábban megszokottakhoz képest fiatalosabb, sportosabb, de mégis elegáns.

Próbálják formaruháikat a magyar olimpikonok

A tavaly nyáron kiírt nyilvános pályázatra jelentkezők közül tizenegyet hívott meg a MOB, közülük a szeptemberi határidőig hatan adtak be érvényes pályázatot, végül három cég, a Use Unused, a The Four és a Nubu került a döntőbe.

A három finalista – a MOB 1-1 millió forintos támogatásának felhasználásával – készítette el mintakollekcióját, s a leadási határidőt követően ült össze a zsűri, két sportolóval, Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai bajnok kajakozóval és Gyenesei Leila öttusázóval, hogy meghozza döntését.

A győztes Use Unused a kollekcióiban megjelennek a magyar nemzeti színek is, ugyanakkor nem a hagyományos módon, hanem csak apró részletekben.

Címlapról ajánljuk
Áder János: megoldásokat mutatunk a fenntarthatósággal kapcsolatos problémákra

Áder János: megoldásokat mutatunk a fenntarthatósággal kapcsolatos problémákra

A környezetvédelemmel foglalkozó Planet Budapest 2026 rendezvényről, az akkumulátorgyárakról, de még az üvegvisszaváltásról és a fast fashion divatirányzat hátulütőiről is beszélt Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×