Infostart.hu
eur:
375.01
usd:
317.66
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza

A Halhatatlanok Klubja kiállt Kiss László mellett

A Halhatatlanok Klubja megértéssel és megbecsüléssel fogadta a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) vezetőségének és a MÚSZ edzőbizottságának Kiss László szövetségi kapitány, mesteredző melletti kiállását.

A húsz magyar olimpiai bajnokot tömörítő klub, amelynek elnöke Kárpáti György, a háromszoros ötkarikás aranyérmes vízilabdázó, nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a sport egyik legnagyobb értéke az az összetartás, amely érvényt kap azokban az esetekben is, amikor egy-egy sportember komoly bajba kerül.

"Az együvé tartozás, az egység nem csak akkor kaphat érvényt, amikor a sikerek megszületnek, hanem a legnehezebb pillanatokban is" - szögezte le a Kárpáti György jegyezte dokumentum.

Kiss Lászlóról kedden a privatkopo.hu internetes portál írta meg, hogy 1961-ben, 21 éves korában két másik úszóval megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért három év börtönre ítélték. A 75 éves szakember csütörtökön a magyar sport érdekeire, valamint a személyét ért támadás folytán megrendült egészségi állapotára hivatkozva lemondott tisztségéről. Egyben jelezte, hogy az "ítéletben foglaltak valótlanságának bizonyítása érdekében" megtette a szükséges lépéseket.

Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×