Infostart.hu
eur:
376.36
usd:
319.39
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina

Fazekas nyert, de nem versenyezhet

Gyulai Márton szerint "tökéletes joghézag" keletkezett Fazekas Róbert diszkoszvető ügyében, aki jogerősen pert nyert a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) ellen, de nem kapott versenyengedélyt.

A bíróság tavaly ősszel másodfokon három évre csökkentette Fazekas dopping miatti eltiltását, amely így 2015-ben lejárt. Fazekas Róbert jogi képviselője, Czeglédy Csaba az origo.hu-nak azt mondta, azóta több levelet írt a szövetségnek és a Magyar Antidopping Csoportnak (MACS), a legutóbbit március 1-jén. A MACS-tól azt a választ kapta, hogy Fazekas hatéves eltiltása változatlanul érvényben van, ezért a MASZ nem állíthat ki versenyengedélyt.

"Senkinek sem jó a mostani helyzet, sem a versenyzőnek, sem a szövetségnek, sem a nemzetközi szövetségnek, sem a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek" - nyilatkozott Gyulai Márton MASZ-főtitkár az MTI-nek csütörtökön.

Hozzátette, az atlétikában volt már hasonló eset, például az amerikai Harry Butch Reynoldsé vagy a német Dieter Baumanné, akik szintén civil bíróságon keresték igazukat, de egyik ügy sem úgy ért véget, ahogy az atléták szerették volna. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) fölött ugyanis nem hatályos egy civil bíróság döntése - jelezte Gyulai Márton.

"A MASZ a sportág érdekében az IAAF-hez és a WADA-hoz fordult, az ő hivatalos álláspontjuk szerint járunk majd el" - mondta a főtitkár.

A szövetség egyben felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához, egyúttal kérte a jogerős ítélet végrehajtásának felfüggesztését.

A 2002-ben Európa-bajnok, 2003-ban pedig vb-ezüstérmes Fazekas a 2004-es athéni olimpián megnyerte a diszkoszvetést, de a doppingvizsgálaton nem adott elegendő mintát, elhagyta az ellenőrzés helyszínét. Ez doppingvétségnek minősült, így megfosztották aranyérmétől és két évre eltiltották.

A londoni olimpia előtt, 2012. július 10-én derült ki, hogy az akkor 37 éves Fazekas Róbertet a Magyar
Olimpiai Bizottság nem nevezte a londoni olimpiára, mivel a szervezetében egy versenyen kívüli ellenőrzés során az anabolikus szteroidok közé tartozó sztanozololt mutatták ki. A doppingbizottság első fokú határozatában bizonyítottnak látta az atléta bűnösségét és nyolc évre tiltotta el, ez ellen Fazekas
fellebbezett. A másodfokú doppingbizottság megállapította, hogy nem szándékosan doppingolt, de a zéró toleranciára hivatkozva nem mentette fel az atlétát, ám büntetését hat évre mérsékelte. A bíróság ezt csökkentette három évre.

Címlapról ajánljuk

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×