Infostart.hu
eur:
365.07
usd:
316.45
bux:
149528.35
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Kajak-kenu válogató: a Kovács, Janics duó nyerte a párost

A női kajak kettesek 500 méteres küzdelmét az ebben a számban kétszeres olimpiai bajnok, tavaly, Londonban ezüstérmes Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa duó nyerte szombat délelőtt a kajakosok és kenusok idei első válogatóversenyén, a szegedi Maty-éren.

Mögöttük a két héttel ezelőtti, ugyancsak Szegeden rendezett Világkupa-viadalon aranyérmes Vad Ninetta, Kárász Anna páros érkezett be másodikként, míg a harmadik Szabó Gabriella és Fazekas-Zur Krisztina duója lett.

Kovácsék győzelmükkel kiharcolták az indulási jogot a június közepén sorra kerülő, portugáliai Európa-bajnokságra.

"Mivel mindössze egy edzés van mögöttünk, ez a pálya még nem volt tökéletes, de a lényeg, hogy győztünk" - mondta a parton Janics, aki ezen a versenyen szállt vízre először azóta, hogy ősszel előbb vissza akart térni szülőhazájába, Szerbiába, majd meggondolva magát mégis magyar színekben folytatta pályafutását.

Storcz Botond szövetségi kapitány a nőknél az egyes és páros teljesítmények alapján tesz majd javaslatot a négyes összeállítására, a csapathajó összetétele - ahogy a szakember az MTI érdeklődésére elmondta - várhatóan a jövő héten válik véglegessé. Egyesben pénteken Kozák Danuta diadalmaskodott Douchev-Janics és Kárász előtt.

Szombaton további nyolc, a vasárnapi zárónapon pedig tíz döntőt rendeznek a válogatóversenyen.

Eredmény:

nők:

K-2 500 m:
1. Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa (Honvéd, Graboplast-Győr) 1:47.946 perc
2. Vad Ninetta, Kárász Anna (KSI, Démász-Szeged) 1:48.504
3. Szabó Gabriella, Fazekas-Zur Krisztina (Honvéd, Graboplast-Győr) 1:51.384

Címlapról ajánljuk
Horn Gábor az államfőválasztásról: a Tisza él a Fidesz által megteremtett eszközökkel

Horn Gábor az államfőválasztásról: a Tisza él a Fidesz által megteremtett eszközökkel

Kedden köztársasági elnököt választ az Országgyűlés. Az egyetlen jelölt a Tisza Párt által felkért Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke. Az államfőválasztásról, valamint a köztársasági elnöki tisztség magyarországi szerepéről és társadalmi megítéléséről kérdezte az InfoRádió Horn Gábort, a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnökét.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
A határtól 6000 kilométerre csaphatott le Ukrajna, lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép – Háborús híreink percről percre kedden

A határtól 6000 kilométerre csaphatott le Ukrajna, lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép – Háborús híreink percről percre kedden

Tűz ütött ki egy olajfinomítóban Oroszország távol-keleti részén, a jelentések az orosz-ukrán határtól mintegy 6000 kilomérerre fekvő Habarovszki határterületről, Komszomolszk-na-Amure városából érkeztek. Azt egyelőre nem erőstették meg, hogy valóban ukrán csapás miatt kapott lángra a finomító. Az éjszaka folyamán ugyanakkor ukrán drónok vették célba az orosz online kiskereskedő, a Wildberries Voronyezs megyei logisztikai központját, amely lángokba borult - írja a Kyiv Independent. Hétfőn este az ukrán légierő közölte, lezuhant egy ukrán MiG-29-es vadászgép Odessza régióban, miközben megpróbált kilőni egy célpontot a levegőben. A pilóta sikeresen katapultált, kórházban ápolják. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×