Infostart.hu
eur:
364.72
usd:
315.89
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Alonso diadalmaskodott Barcelonában

Idei második futamgyőzelmét aratta Fernando Alonso azzal, hogy hazai közönség előtt megnyerte a Formula 1-es Spanyol nagydíjat. A ferraris mögött Kimi Raikkönen és Felipe Massa végzett Barcelonában.

A címvédő Sebastian Vettel a negyedik lett.

A világbajnoki sorozat két hét múlva, a Monacói Nagydíjjal folytatódik.

A rajtot az élmezőnyben Vettel és Alonso kapta el a legjobban, előbbi a harmadik helyről a másodikra, utóbbi az ötödikről a harmadikra kapaszkodott fel. A nyitókör végén Nico Rosberg (Mercedes), Vettel, Alonso, Lewis Hamilton (Mercedes), Räikkönen, Sergio Perez (McLaren) volt az első hat sorrendje. Az első kerékcserék sorát az élbolyban haladók közül Massa kezdte meg a 9. kör elején, egy körrel később Alonso és Hamilton, majd Rosberg, Vettel és Räikkönen érkezett egyszerre a boxba. A kiállások után Rosberg nem tudta megőrizni a vezető pozíciót, a 14. körben Alonso, Vettel, Massa, Rosberg, Räikkönen és Mark Webber (Red Bull) száguldott az első hat helyen.

Massa a 21. kör kezdetén hajtott be a boxba újabb kerékcserére, majd az élen álló Alonso autójára is új gumik kerültek, Vettel csak három körrel, Räikkönen pedig további kettővel később cserélt abroncsokat. A féltávnál az első 10, pontszerző pozícióban Alonso, Massa, Räikkönen, Vettel, Webber, Paul di Resta (Force India), Nico Hülkenberg (Sauber), Perez, Rosberg és Daniel Ricciardo (Toro Rosso) haladt.

Alonso és Massa a 37. körben járt harmadszor a boxban, őket Webber követte, két körrel később pedig Alonso megelőzte a tőle a kerékcsere alatt a vezetést átvevő Räikkönent. Vettel autóján a 40. körben cseréltek harmadszor gumit, s a német címvédő Massa mögé, a negyedik helyre érkezett vissza a pályára.

Räikkönen a 46. körben hajtott be csapatához az utolsó kerékcseréjére, s Vettel elé, a harmadik pozícióban ért vissza. Az élen álló Alonso a 49. kör végén tudta le utolsó, negyedik kerékcseréjét, és megnyugtató előnnyel érkezett vissza az első helyre, csapattársa, Massa, valamint Vettel az 52. körben járt utoljára a boxban.

Az utolsó 10 körben már nem változott az első négy helyen haladó Alonso, Räikkönen, Massa és Vettel sorrendje. Az élről rajtoló Rosberg végül hatodik lett, a brit Jenson Button (McLaren) pedig a 14. pozícióból startolva ért oda a négy vb-pontot érő nyolcadik helyre.

A futam végeredménye:

1. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 1:39:16.596 óra
2. Kimi Räikkönen (finn, Lotus) 9.338 másodperc hátrány
3. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 26.049 mp h.
4. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 38.273 mp h.
5. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 47.963 mp h.
6. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:08.020 perc h.
7. Paul di Resta (brit, Force India) 1:08.988 p h.
8. Jenson Button (brit, McLaren) 1:19.506 p h.
9. Sergio Perez (mexikói, McLaren) 1:21.738 p h.
10. Daniel Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso) 1 kör h.
leggyorsabb kör: Esteban Gutierrez (mexikói, Sauber) 1:26.217 perc
1. rajtkocka: Rosberg

A világbajnoki pontversenyek állása 5 futam után (még 14 van hátra):

pilóták:


1. Vettel 89 pont
2. Räikkönen 85
3. Alonso 72
4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 50
5. Massa 45
6. Webber 42
7. Romain Grosjean (francia, Lotus) 26
8. Di Resta 26
9. Rosberg 22
10. Button 17
11. Perez 12
12. Ricciardo 7
13. Adrian Sutil (német, Force India) 6
14. Nico Hülkenberg (német, Sauber) 5
15. Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso) 1

csapatok:

1. Red Bull 131 pont
2. Ferrari 117
3. Lotus 111
4. Mercedes 72
5. Force India 32
6. McLaren 29
7. Toro Rosso 8
8. Sauber 5

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Még mindig évi 900 millió forint folyik át a fővároson keresztül a parkfenntartási bizniszhez

Még mindig évi 900 millió forint folyik át a fővároson keresztül a parkfenntartási bizniszhez

Budapest zöldfelületeinek fenntartását több mint két évtizede egy szűk kör végzi. Karácsony Gergely főpolgármester zászlajára tűzte, hogy kiszorítja a fővárosból a céghálót, ami szépen is haladt – egy parkot leszámítva. Ez a Városliget, aminek fenntartására idén májusban kötöttek újabb, 900 milliós szerződést. A Városháza arra hivatkozott, hogy mivel a terület állami, a gondozása nem az ő dolguk. A Liget fenntartása azonban legalább 33 éve az ő kötelességük, amit az önkormányzat saját cége, a Budapesti Közművek (BKM), évről-évre le is ír a szerződéseiben. Karácsony és a BKM is azt ígéri, hogyha visszakerül a főváros tulajdonába a Városliget, akkor a munkákat is beszervezik – csakhogy a kormány éppen júniusban határozott a terület fejlesztéséről, ami alapján nem a visszaadáson gondolkodnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×