Infostart.hu
eur:
362.09
usd:
317.57
bux:
141600.83
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella

Győztek a női vízilabdázók a spanyolok ellen

A magyar női vízilabda-válogatott négy góllal nyert a spanyolok ellen a sanghaji vizes világbajnokságon, a 9-12. helyért rendezett összecsapáson.

Az ausztráloktól elszenvedett szombati vereség után a hétfői meccsnek az volt a tétje, hogy a kilencedik vagy a 11. pozícióért folytathatja tovább Merész András együttese a kínai vb-n. Az alsóházi randevú korábban beillett volna komolyabb Európa-bajnoki tétmeccsnek is - jelesül 2010-ben éppen ez a két gárda vívott meg Belgrádban az Eb 5. helyéért, s akkor a magyar gárda győzött -, Sanghajban azonban két, ezúttal alulteljesítő válogatott szállt vízbe egymás ellen.

A vezetést a nyitónegyed legelején a spanyolok szerezték meg, de aztán egykettőre fordított a magyar csapat 2-1-re. A folytatásban is potyogtak a gólok, nyolc is esett az első szünetig, magyar szempontból 5-3-as megoszlásban.

A második nyolc perc Drávucz Rita nagy pillanataival indult: a csapatkapitány másodszor, majd harmadszor is betalált pompás lövésekkel, s 7-3-ra elhúzott a magyar együttes. Bár az ibériaiak 7-5-re, később 8-6-ra is visszazárkóztak, a nagyszünetre 10-6-os magyar vezetésnél vonulhattak el a csapatok.

A spanyolok előtt 10-7-nél még egyszer megcsillant a remény, hogy szorosabbá tehetik a mérkőzést, de előbb Keszthelyi Rita (12-7), majd az összesen ötször is eredményes Bujka Barbara duplájának köszönhetően meglépett, és tetemesre növelte a különbséget a Merész-csapat (14-9).

A zárónegyedben - mivel gyakorlatilag már eldőlt a meccs - izgalommentes, és kevésbé fegyelmezett játék zajlott a vízben, a vége pedig nagyon sima 17-13-as diadal lett.

"A két, hasonlóképpen fiatal csapat közül az egyik biztos, hogy ott lesz a londoni olimpián, bízom benne, hogy a miénk lesz az" - összegzett Merész András szövetségi kapitány.

Győzelme nyomán a magyar válogatott az új-zélandiakat 11-10-re verő kubai nemzeti csapattal száll medencébe a 9. helyért.

Magyarország-Spanyolország 17-13 (5-3, 5-3, 4-3, 3-4)

a magyar góldobók: Bujka 5, Keszthelyi 4, Drávucz 3, Szücs 2, Czigány, Takács, Antal 1-1

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×