Infostart.hu
eur:
360.29
usd:
315.46
bux:
144229.04
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella

Vízilabda vb: bravúros győzelemmel kezdett Kemény Dénes csapata

A Montenegró legjobbjai felett aratott egygólos győzelemmel kezdte meg szereplését csoportjában a magyar férfi vízilabda-válogatott Sanghajban, a vizes világbajnokságon.

Eredmény, A csoport, 1. forduló:

Magyarország-Montenegró 11-10 (2-3, 3-2, 2-4, 4-1)

A magyar góldobók: Biros 4, Varga Dániel, Hosnyánszky, Varga Dénes, Steinmetz, Madaras, Gór-Nagy, Kiss G. 1-1

Az utóbbi évek legnagyobb sikereit tekintve a 2008-as olimpiai bajnok a 2008-as Európa-bajnokkal csapott össze a vb férfi pólótornájának hétfői nyitónapján, s az "A" jelű négyes budapesti idő szerint hajnalban lejátszott mérkőzésén a pekingi ötkarikás játékokon aranyérmes, bár azóta felerészben kicserélődött magyar együttes nagy harcban legyűrte a délszláv ország együttesét.

A tavaly Világliga-második, Európa-bajnoki 5. helyezett montenegróiak támadásával és emberelőnyös góljával indult a találkozó, aztán percekig hatástalan akciók zajlottak a medencében, míg nem az első negyed ötödik percében Varga Dániel egyenlített (1-1). Kevéssel később fordított Kemény Dénes alakulata: Hosnyánszky Norbert elemi erejű lökete talált utat a rivális hálójába, de negyedik fórjukból egyenlítettek, majd a vezetést is visszavették a montenegróiak (2-3).

Sőt a második játékrész is az ő találatukkal rajtolt (2-4). Mielőtt azonban komolyabb lett volna a baj, a 2009-ben vb-5., 2010-ben Eb-4. magyar csapat egyik háromszoros olimpiai bajnoka, Biros Péter megúszás végén szépített, Varga Dénes jobb felső sarokban landoló bombájával lett 4-4, Steinmetz Ádám pedig centerből húzta a kapuba a labdát a magyar "trilógia" lezárásaként . Egy perccel a nagyszünet előtt azonban egalizált a szívósan küzdő ellenfél (5-5).

A harmadik negyed első kiemelendő momentuma volt Biros magabiztosan végrehajtott büntetője, amelyet Hárai Balázs harcolt ki centerben, a rivális fórból meglehetősen gyorsan válaszolt (6-6). A kölcsönösen kemény védekezés eredményeképpen hosszabb pauza következett a góltermelésben, a jeget a montenegrói együttes törte meg hetedik, utána pedig nyolcadik emberelőnyét is értékesítve (6-8). Az ötödik magyar fór is hasonló végkifejletet hozott: a harmadszor eredményes Biros zúzta be középről a labdát, csakhogy a 6 az 5 elleni játék a riválisnak is ment (7-9).

A befejező nyolc percben létszámfölényes helyzetben Madaras Norbert bal keze villant (8-9), majd egy begyakorolt figura végén Gór-Nagy Miklós volt jókor jó helyen, a három a magyar igazság jegyében pedig Biros révén megint visszakerült a vezetés (10-9). Mi több: a szintén háromszoros olimpiai aranyérmes Kiss Gergely kapufás bombájával - két perccel a vége előtt - először lépett el két találattal a Kemény-csapat (11-9). A szívós "feketehegyiek" még szépítettek, sőt fórból egyenlíthettek is volna akár, ez azonban már nem jött össze nekik, hatalmas csatában 11-10-re nyert a magyar válogatott a csoportnyitón.

"Úgy gondolom, furcsa stílusban bíráskodtak a játékvezetők - nyilatkozta Kemény Dénes szövetségi kapitány a sanghaji vb sajtóközpontjának. - Nem játszottunk úgy, ahogy tudunk, a negyedik negyedben viszont szerencsére jól pólóztunk, de javulnunk kell."

Varga Dániel, az első magyar gólt jegyző pekingi olimpiai bajnok:

"Elégedett vagyok a teljesítményemmel. Azzal is, hogy három pontot szereztünk a legnevesebb csapatok egyikével szemben. A cél, hogy megnyerjük a világbajnokságot."

Címlapról ajánljuk
Szabados Gábor: így járatták csúcsra a bevételi lehetőségeket a foci-vb-n

Szabados Gábor: így járatták csúcsra a bevételi lehetőségeket a foci-vb-n

A dinamikus jegyárazással óriásit nőttek a jegyárbevételek, a tévéjogok ára is megnőtt, különösen a „hidratációs szünetnek” elnevezett kötelező reklámszünet miatt, és a kaotikusnak tűnő reklámtáblás szponzori megjelenésekből is minden morzsát kifacsart a FIFA – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Szabados Gábor sportközgazdász.

Magyar Péter miniszterelnök tusványosi vitára hívta ki Orbán Viktort

Magyar Péter napirend előtt azt mondta: több százmillió forint közpénzt költenek Tusványosra, de sajnos bábszínházat csináltak belőle, már nem valódi viták folynak ott. Hátha Önök rá tudná beszélni Orbán Viktort, hogy kiálljon velem 20 év után egy nyílt vitára Tusványoson – fordult Bóka Jánoshoz.
inforadio
ARÉNA
2026.07.21. kedd, 18:00
Deák András
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×