Infostart.hu
eur:
361.86
usd:
317.15
bux:
141600.83
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella

Litkey Farkas nyert a Kékszalagon

A Litkey Farkas kormányozta Budapest Bank Lisa nyerte a 43. Kékszalag Telekom Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásversenyt. A tavaly negyedik Litkey tizedszer bizonyult a leggyorsabbnak Európa legnagyobb hagyománnyal rendelkező és leghosszabb tókerülő viadalán.

A szervezők tájékoztatása szerint csütörtök reggel 588 hajó vágott neki a légvonalban 145 km-es távnak. A versenyzők Balatonfüredről először Balatonkenesére, onnan Siófokra, majd a tihanyi szoroson át Keszthelyre vitorláztak - a mezőny nagy része még most is úton van -, a befutó pedig ismét Balatonfüred előtt volt.

A 43. Kékszalag szombat reggel 9 óráig tart, a még a vízen lévő vitorlásoknak így 48 óra alatt kell teljesíteniük a távot.

A kiírás szerint idén - páratlan évben - a hagyományos építésű hajók vehettek részt Európa legrégebbi és leghosszabb távú tókerülő viadalán, Litkey azzal a Lisával vágott neki a távnak, amellyel korábban már négyszer nyert.

A Kékszalag 1955-ös, 10 óra 40 perces csúcsa idén sem dőlt meg, a győztes hajó - a viadal honlapja alapján - 12 óra 23 perc alatt ért célba.

Címlapról ajánljuk

Polgár Judit: nem vállalom a köztársasági elnöki tisztséget

Polgár Judit Facebook-oldalán hétfőn este jelentette be, hogy nem vállalja a köztársasági elnöki pozíciót. Magyar Péter miniszterelnök Polgár Judit bejegyzéséhez azt írta, hogy a jövőben is számítanak rá.
inforadio
ARÉNA
2026.07.21. kedd, 18:00
Deák András
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×