Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Az UEFA a Debrecen BL-meccseit vizsgálja a bundaügyben

A német ARD televíziós csatorna FAKT című műsorának információja szerint "legalább egy mérkőzés" bundagyanússá vált a labdarúgó Bajnokok Ligája mostani idényében, az MDR tv pedig úgy tudja: a Debrecen egyik meccsét vizsgálja az európai szövetség (UEFA).

Az információk szerint múlt szombaton az UEFA fegyelmi bizottsága "a Debrecen legalább nyolc játékosát" kihallgatta Budapesten, s egy játékosügynök is gyanúba keveredett. A FAKT szerint a hajdúságiak több találkozóját is vizsgálják.

Horváth Béla, a DVSC technikai vezetője ugyanakkor a dpa német hírügynökség megkeresésére szerdán este azt mondta: semmit nem tud erről az ügyről. Az UEFA-t egyelőre nem sikerült elérnie a német hírügynökségnek.

A magyar bajnok Debrecen története során először szerepelhetett a BL főtábláján, ahol ugyanakkor nyeretlen maradt a Fiorentina, az Olympique Lyon és az Liverpool ellenében. A selejtezőben a svéd Kalmar, az észt Levadia Tallinn és a bolgár Levszki Szófia volt a csapat ellenfele.

Az UEFA a nemzetközi bundabotránnyal összefüggésben vizsgálódik egy másik, korábbi debreceni összecsapással kapcsolatban is: május elején több játékost kihallgattak a svájci Young Boys elleni, 2008-as UEFA Kupa-párharccal kapcsolatban. A debreceniek rutinellenőrzésnek nevezték a vizsgálatot.

Címlapról ajánljuk
Hány nap múlva kell orvosi igazolás a munkahelyen?

Hány nap múlva kell orvosi igazolás a munkahelyen?

Eddig elég volt egy e-mail vagy telefon a főnöknek, és csak a negyedik naptól kellett orvosi igazolás Németországban – vitát robbantott ki a terv, mellyel a koalíciós kormány szigorítaná a munkavállalók betegállományára vonatkozó szabályozást.

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Vészjelzést adtak le a Vörös-tengeren

Vészjelzést adtak le a Vörös-tengeren

Egy kereskedelmi hajó vészjelzést adott le vasárnap a Vörös-tengeren, miután ismeretlen fegyveresek támadást indítottak ellene Jemen partjainál, az al-Hudajda kikötőváros közelében. A térség a Vörös-tenger déli részén, a Bab el-Mandeb-szoros közelében található, több mint 2000 kilométerre a Perzsa-öböl kijáratát jelentő Hormuzi-szorostól, ugyanakkor a globális kereskedelem szempontjából szintén kulcsfontosságú hajózási útvonal, hiszen amennyiben hajózhatatlanná válik, nyugati irányba csak Afrikát megkerülve lehet haladni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×