Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Autókrossz ob: szöcskecsata Dömsödön - képekkel

Látványos futamokkal kezdődött meg az autókrossz országos bajnokság. Elfüstölő autót, kicsúszásokat, látványos előzéseket hozott a dömsödi verseny.

Az időmérő edzésekkel, előfutamokkal és döntőkkel megkezdődött a 2010-esautókrossz országos bajnokság. Bár a dömsödi versenyen időnként kicsit csepergett az eső, a pályát mégis rendszeresen locsolni kellett, hogy a versenyzők a pályát, a nézők pedig a versenyt láthassák.

A Divizió DIV/TAX döntőjében átalakított utcai autók versenyeztek. Emődi János gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott, Balogh László azonban látványos füstcsíkot húzva maga után megfőzte a BMW-t, ám nem adta fel, és így is harmadikként ért célba, Csupor András mögött.

A Divizió DIV3A, amelyben a "kisszöcskék" álltak rajthoz, Ábrahám Károly győzelmét hozta, Molnár Alex és Radák Attila előtt. A verseny után ismét be kellett locsolni a pályát a nap utolsó döntőjére felsorakozó DIV3-as "nagyszöcskék" számára.

A nap leglátványosabb, és legeseménydúsabb döntőjében pörögtek-forogtak a versenyzők, a sokáig vezető Szabó Kálmán is egy megpördülésnek köszönhetően volt kénytelen átengedni az első helyet Vörös Tibornak. A harmadik helyért is nagy csata folyt, a két versenyző előbb összeakadt a célegyenesben, majd a befutó előtti utolsó kanyarban Lux János megforgásával Tóth Sándort intették le harmadikként.

A csapatbajnokságot a Kanizsa ASE vezeti, a TVSE és a Hungary Autocross Kft. Team előtt. A bajnokság következő futamát május 29-30-án rendezik, Túrkevén.

Címlapról ajánljuk
Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Marokkó 3-0-ra legyőzte Kanadát, és ezzel a negyeddöntőbe jutott a labdarúgó-világbajnokságon. A Paraguay–Franciaország meccs győztese vár rajuk a nyolc között. Kanada az első kieső a három rendező ország közül, az Egyesült Államok és Mexikó még versenyben van.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×