Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

A kupadöntőben vigasztalódhat a Roma

A bajnoksághoz hasonlóan az Olasz Kupa döntője is az Internazionale és a Roma között dől el.

A két csapat már-már unalomig ismételve harcol egymással ebben a sorozatban, ugyanis az Olasz Kupa elmúlt hat kiírásából a szerda esti lesz az ötödik finálé kettejük között. Ebben a periódusban az egyedüli kivétel a tavalyi döntő jelenti, akkor a Lazio 11-esekkel győzte le a Sampdoriát.

Az először 1922-ben kiírt, s 1958 óta minden évben megrendezett sorozatot a Serie A-ban listavezető Inter ötször nyerte meg, míg a bajnokságban második fővárosiak kilencszer. Utóbbiak sikerükkel egyedüliként vezethetik az örökranglistát, amelyen jelenleg a Juventus együttesével állnak az élen. Az elmúlt évek Inter-Roma döntőiben a mérleg döntetlen: 2005-ben és 2006-ban az Inter, a következő két évben pedig a Roma diadalmaskodott.

A Farkasoknak extra motivációt jelenthet a jubileumi, 10. végső siker mellett, hogy egyrészt hazai pályán játszhatnak - a római Olimpiai Stadionban rendezik az összecsapást -, másrészt fűti őket a bizonyítási vágy, hogy megmutassák, a Roma Olaszország legjobb csapata - hiába végez vélhetően nagy riválisa mögött második helyen a tabellán. A fővárosiak roppant gyengén kezdték a bajnokságot, 10 forduló alatt mindössze 11 pontot gyűjtöttek, majd 24 veretlenül megvívott bajnoki találkozóval listavezetővé léptek elő, de a Sampdoriától elszenvedett vereséggel az Inter visszavette tőlük ezt a pozíciót, amelyet a papírforma szerint már nem enged át, mivel a Chievo és a Siena legyőzése nem okozhat gondot José Mourinho gárdájának.

A motivációval a kék-feketéknek sem lesz gondjuk, ugyanis arra a páratlan bravúrra készülnek, amely korábban csak a Manchester Unitednek 1999-ben és a Barcelonának tavaly sikerült, jelesül hogy a Bajnokok Ligája mellett a hazai bajnokságban és kupasorozatban is győzzenek, azaz triplázzanak. A scudetto megszerzése igen valószínűnek tűnik, de a római Olasz Kupa-döntőben, illetve a Bayern München elleni BL-fináléban vérre menő küzdelemre számíthat a gárda két nagyszerű formában lévő riválissal szemben. A szerda esti meccset Lúcio és Wesley Sneijder sérülés miatt kihagyja.

A Serie A-ban Milánóban döntetlent játszott egymással a két csapat, míg Rómában a hazaiak diadalmaskodtak 2-1-re.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Marokkó 3-0-ra legyőzte Kanadát, és ezzel a negyeddöntőbe jutott a labdarúgó-világbajnokságon. A Paraguay–Franciaország meccs győztese vár rajuk a nyolc között. Kanada az első kieső a három rendező ország közül, az Egyesült Államok és Mexikó még versenyben van.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×