Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A Fradi edzője csak edzéseket vezethet

A Magyar Labdarúgó Szövetség közölte: Craig Short, a Ferencváros angol vezetőedzője nem nyert felvételt a pro-licences tanfolyamra, ezért nem felel meg "azoknak a minimális előírásoknak sem, amelyek kötelező érvényűek a Soproni Ligában szereplő csapatok esetében".

A közlemény szerint az angol sportági szövetség edzőképzésért felelős vezetője levélben értesítette az MLSZ-t arról, hogy sem Shortot, sem egyik segítőjét, Ron Reidet még nem vették fel a képzésre. Ennél fogva egyikük sem lehet a zöld-fehérek szakvezetője.

Bordás György, az MLSZ főtitkára erről írásban tájékoztatta a ferencvárosi futballklubot.

Short tavaly október 30-án lett az FTC vezetőedzője, megbízatása akkor az utolsó négy bajnoki mérkőzésre szólt, s december 31-én lejárt - a szabályok szerint pro licenc nélkül 30 napig lehet edzősködni. A 41 éves tréner szerződését aztán meghosszabbították, s Berki Krisztián, az egyesület vezérigazgatója januárban azt mondta: ha más szakvezető is dolgozhat az NB I-ben pro licenc nélkül, akkor véleménye szerint a Ferencváros esetében sem tesz majd kivételt az MLSZ.
   
A klub február 12-i sajtótájékoztatóján Berki arról számolt be, hogy a magyar szövetség engedélyezi a vezetőedzői poszt betöltését Shortnak, ha felveszik a tanfolyamra, s erről az FTC bemutatja az írásos igazolást az MLSZ-nek. A nemzetisport.hu kedden azt írta, hogy a zöld-fehérek ezt megtették, igaz, az edző csak nyáron kezdi meg tanulmányait.
   
A Ferencváros sajtóreferense azt mondta: a klubházban jelenleg tárgyalnak az ügyről, s később reagálnak az MLSZ közleményére.



Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×