Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

BL: 2-1 Portóban és Münchenben is

Újabb két mérkőzést játszanak a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A Fiorentina a Bayern München, az Arsenal a Porto vendégeként lépett pályára.

Portóban az Ágyúsok kezdő csapatában kapott helyett Sol Campbell, aki William Gallas helyére kerül a csapatba. Andrej Arsavin sem játszik, Bendtner és Nasri került a csatárposztokra. Alkalmasint ebből is kiderülhet: Wenger nem készült fergeteges támadójátékra. Manuel Almunia helyére Lukasz Fabianski állt a kapuba.

A portugáloknál nem voltak hasonló gondok, Falcao és Hulk alkotta az ékpárt. Ez utóbbi akár természetesnek is vélhető, ám az ősszel a brazil válogatottba is meghívott Hulk december óta nem játszott a Portóban. A kék-fehér Sárkányok a Benfica elleni veresége után a csatár nekiugrott egy rendezőnek, ezért a portugál szövetség felfüggesztette a játékjogát. Az eltiltás ellenben a nemzetközi meccsekre nem vonatkozik.

A Porto már a 11. percben vezetést szerzett, az angolok lengyel kapusa hibájából. Silvestre Varela labdáját alkalmasint Fabianski 10 ezerből 9999-szer megfogná. Most volt az az egy, amikor bevédte.

Öt perccel később kiegyenlített az Arsenal: Sol Campbell talált a kapuba. A veterán középhátvéd legutóbb a 2006-os BL-döntőben játszott a királykategóriában. Akkor is gólt szerzett - de akkor kikapott a csapata.

A másik pályán a Fiorentina és a Bayern München kiegyenlített mérkőzést játszott. A bajorok megnyerték a legutóbbi 12 mérkőzésüket, esélyesebbek voltak olasz ellenfelüknél, de az első félidőben nem tudták feltörni a firenzei védelmet. Pontosabban: az első 45 percben. A hosszabbítás második percében Ribéry büntetőt harcolt ki Gobbival szemben, Arjen Robben pedig gólra váltotta a büntetőt.

Statisztikusok szerint a Bayern eddig mindössze egyszer kapott ki a Bajnokok Ligájában 1-0-s vezetés után: az 1999-es Bajnokok Ligája-döntőben, a Manchester United ellen.

Góllal kezdődött mindkét pályán a második félidő. Münchenben az 50. percben a dán Per Kröldrup egyenlített ki, megszerezve a Fiorentinának a nagyon fontos idegenbeli találatot. Portóban a kolumbiai Falcao talált Fabianski kapujába. Sol Campbell hazaadása után a láthatóan zavarodott lengyel kapus megfogta kézzel a labdát. A közvetett szabadrúgásból Raúl Meireles gyorsan Falcaóhoz kküldte a labdát, aki vezetést szerzett. Wenger fel tudott volna robbanni a kapusát látva.

A Bayern az utolsó negyedórára kapott még egy esélyt: a bíró, alkalmasint túl szigorúan, kiállította a Robbennel tusakodó Gobbit. Nincs nagy játék Münchenben, némi túlzással többet rúgnak egymásba a játékosok, mint a labdába.

Portóban sem puha a meccs, a portugálok szigorúan őrzik az előnyüket. Cesc Fabregasnak különösen kijut a "jóból", rengeteget kap. Még egy közös vonás a két meccsben: az eredménnyel elégedettebb csapat a védelmét erősítendő cserélt. A Porto edzője levette Hulkot is a pályáról. A Fiorentinában Donadel váltotta Montolivót.

Mintha Wenger is már a visszavágóra gondolna: Nasri helyett Eboué került a pályára. Igaza van, túlzás lenne állítani, hogy behozhatatlan hátrányba került a csapata. Csak nehogy Sol Campbell fejeljen megint egy gólt!

Csak bepréselte a Bayern a győztes gólt! Megvan sorozatban a 13. győzelem. Robben lövését Frey csak kiütni tudta, Olic helyzetbe hozta Miroslav Klosét, aki enyhén szólva lesgyanús helyzetből, megszerezte a győztes gólt.

FC Porto-Arsenal 2-1
Bayern München-Fiorentina 2-1

Kedden
Olympique Lyon-Real Madrid 1-0
AC Milan-Manchester United 2-3

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×