Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Rudolf Gergely nyártól kerül a Genoához

Rudolf Gergely július 1-től az olasz élvonalban szereplő Genoa labdarúgója lesz - erről a válogatott támadó klubja, a Debrecen számolt be hétfőn.

"Rudolf Gergely nyártól a Genoa játékosa lesz. A DVSC a lehetőségekhez képest a lehető legjobban jár, ugyanis az olasz csapat hajlandó klubunknak egy kompenzációs díjat fizetni azért, hogy a játékos megfelelő állapotban érkezzen júliusban Olaszországba, vagyis elutazzon a csapattal a törökországi edzőtáborba, az első kerettel készüljön, és játsszon a bajnoki mérkőzéseken" - áll a hajdúságiak hivatalos honlapján.

A közleményből kiderül, hogy játékos lemond a 2010-ben esedékes teljes jövedelméről, vagyis ingyen futballozik majd Debrecenben.

"Egész végig az lebegett a szemem előtt, hogy a klub és én is minél jobban járjunk. Ahogy a vezetők is mondták: fátylat borítottunk a múltra. Nagyon örülök annak, hogy befejezhetem a szezont a DVSC-nél. Nagyon szeretem ezt a várost, éppen ezért a tavasz folyamán szeretnék minél több gólt szerezni és olyan teljesítményt nyújtani, amellyel tényleg tudok segíteni a csapatnak a bajnoki cím elérésében" - mondta Rudolf.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×