Infostart.hu
eur:
363.66
usd:
315.49
bux:
150413.38
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Hátrányból fordítva, hatgólos meccset nyert meg a Videoton

A listavezető Videoton gólgazdag találkozón, remek hajrájának köszönhetően legyőzte idegenben a Vasast a labdarúgó NB I 13. fordulójának zárómérkőzésén.

A listavezető vendégcsapat irányította az első félidőt, többet birtokolta a labdát, és számos veszélyes támadást is vezetett, ám gólt nem sikerült elérnie, mint, ahogy a kontrákkal próbálkozó hazaiaknak sem.

A fordulás után szinte azonnal góllá érett a fehérváriak fölénye. Ezt követően a Videoton kicsit visszavett a tempóból, ennek ellenére a Vasas nem igazán volt képes uralni a játékot, kissé váratlanul mégis sikerült egyenlítenie a játékrész közepén. A gól jót tett a hazaiaknak, ezt követően bátrabban futballoztak, s a hajrára már előnnyel fordulhattak. A végjáték mégis a vendégeknek sikerült jobban, előbb szabadrúgásból, majd büntetőből is eredményesek voltak, zárásként pedig Alves megszerezte harmadik gólját a meccsen. A brazil játékos utolérte a góllövőlista élén az ugyancsak tízgólos Kabát Pétert.

Vasas-Videoton FC 2-4 (0-0)
Illovszky Stadion, 1500 néző, V: Iványi
Gólszerzők: Remili (68.), Dobric (78.), illetve Alves (53., 87, 89., a második büntetőből), Farkas B. (82.)
1. Videoton FC 13 9 2 2 35-19 29
2. Újpest FC 13 8 2 3 23-16 26
3. Lombard FC Pápa 13 7 1 5 23-16 22
4. Győri ETO 12 6 4 2 17-9 22
5. ZTE FC 12 6 2 4 18-18 20
6. DVSC-TEVA 10 6 1 3 19-15 19
7. Vasas 13 6 1 6 21-30 19
8. MTK Budapest 12 5 4 3 19-14 19
9. Kaposvári Rákóczi 13 4 4 5 17-19 16
10. Paksi FC 13 4 4 5 13-17 16
11. Kecskeméti TE-ERECO 13 4 2 7 25-29 14
12. Budapest Honvéd 12 3 3 6 14-19 12
13. Szombathelyi Haladás 13 3 3 7 19-28 12
14. Ferencváros 11 2 4 5 15-18 10
15. Nyíregyháza Spartacus 13 2 4 7 19-26 10
16. Diósgyőri VTK 12 2 3 7 14-18 9
A Ferencváros-Diósgyőri VTK mérkőzés eredménye nem szerepel a táblázatban.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter Paksról: 160 méter szélességben emeli meg a két bárka a Duna fenekét, a honvédek rakják a követ

Megkezdődött a jogszabályi és fizikai munka is a Duna vízszintcsökkenése mentén, a folyó vízszintjét két bárka elsüllyesztésével és egy víz alatti kőgát (ugrató) építésével emelhetik meg, a teljes munka 3-4 hetet vesz igénybe.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×