Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
316.36
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Jövőre a Mélyföldről kell felkapaszkodni a Pireneusokba a Tour de France-on

Párizsban ismertették a jövő évi Tour de France útvonalát. A kerékpárosok 2010. július 3-án indulnak Rotterdamból, és 3596 km megtétele után, három héttel később érkeznek a francia fővárosba. Az idei verseny legjobb csapata, az Astana ellen eközben nyomozás indult, tiltott szerek használata miatt.

Rotterdamból, a holland kikötővárosból rajtol jövőre a világ leghíresebb országúti kerékpárversenye, a Tour de France. A versenyzők 2010. július 3-án indulnak el, és kereken 3596 km-t kell megtenniük, mielőtt három hét múlva, július 25-én a francia fővárosba megérkeznének.

Az indulás időpontját, valamint a pontos útvonalat a szervezők szerdán ismertették Párizsban, és ebből kiderül, hogy a versenyzők négy napos kerekezést követően lépnek francia területre, és már az első héten komoly hegymászás vár rájuk: a Svájccal határos Jura-hegységbe vetik be magukat, majd az Alpok következnek. Az igazán kemény megpróbáltatás azonban a Pireneusokban várja majd a bicikliseket, a 2115 méteres Tourmalet-csúcsot ugyanis kétszer is meg kell mászniuk.

A bejelentés egyébként meglehetősen komor hangulatban történt meg, a verseny fölött ugyanis ismét a botrány felhői gyülekeznek. A l'Equipe című országos sportnapilap értesülése szerint a párizsi ügyészség gyanús, az első feltételezések szerint doppingoláshoz használt fecskendők ügyében nyomoz, melyeket az idei verseny győztesének és harmadik helyezettjének csapatánál, az Astanánál talált meg azokban a tárolókban, amelyeket a szervezők biztosítottak számukra az egészségügyi hulladékok tárolására.

A talált tárgyakat a francia Környezeti és Közegészségügyi központi hivatal vizsgálja, de eredményt eddig még nem közöltek. A kazah csapat mindenesetre meglepetésének adott hangot, és egy közleményben hangsúlyozzák: minden együttműködésre készek a hatóságokkal, sportolóik ugyanis semmilyen tiltott szert nem használtak.

Kissé kínos fejlemény számukra ugyanakkor, hogy a nyomozás elrendelésével csaknem egyidőben a Francia Doppingellenes Ügynökség egy jelentést tett közzé, melyben azt állítja, az idei Tour de France doppingvizsgálatainak lebonyolítását szervező Nemzetközi Kerékpárszövetség egyértelműen "előnyben részesítette" az Astanát.

A hangulaton azonban nem csak a fentiek, hanem Frank Vandenbroucke egykori kerékpárbajnok hétfőn bekövetkezett halála is nyomott hagyott, annál is inkább, mivel a 34 éves sportoló nemcsak dopping-, hanem komoly kábítószer fogyasztónak is számított.

A szenegáli Saly nevű üdülőparadicsomban elhunyt Vandenbroucke az elmúlt években többször is öngyilkosságot kísérelt meg, és az első jelentések szerint halálát túlzott alkohol- vagy kábítószerfogyasztás okozhatta. A francia lapok mindenesetre immár napok óta az élsportolók kábítószer-függőségéről cikkeznek, a történtek pedig a hatóságokat még nagyobb szigorra ösztönözhetik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×