Infostart.hu
eur:
363.98
usd:
315.15
bux:
150022.38
2026. augusztus 12. szerda Klára

Baráth Etele: Sikeres volt az év, de minden tartalékot felemésztett

A Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöksége 2012 végéig meghosszabbítja Storcz Botond felnőtt- és Hüttner Csaba utánpótlás szövetségi kapitány szerződését. A szervezet elnöke hangsúlyozta, hogy eddig mindkét szakvezető rendkívül energikusan dolgozott. Baráth Etele kiemelte:: a sportág sikeresen szerepelt idén, de a szövetség nehéz helyzetben van.

Nagyszerű évet zárt a magyar kajak-kenu - mondta az InfoRádiónak Baráth Etele. A Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke kiemelte: a serdülők, az ifjúságiak és az U23-asok soha nem látott eredményességgel szerepeltek a világversenyeken, és a felnőtt vb-n is a magyarok végeztek a nemzetek rangsorának élén. Az eredményesség mellett a szövetség elnöke fontosnak nevezte azt is, hogy közel 3 ezer gyerek indult el a korosztályos bajnokságon, vagyis a sikerek hatására sokan kezdenek el kajak-kenuzni.

Baráth Etele ugyanakkor elismerte, a szövetség nehéz anyagi helyzetben van, hiszen ez az év minden tartalékot felemésztett.

Az elnök a szakmai kihívások közé sorolta, hogy a londoni olimpia műsorán a 200 méteres számok szerepelnek, ezekre más módon kell felkészülni, valamint meg kell oldani a leginkább férfi kajakban látható generációs problémákat a londoni játékokig.

A szövetség elnöksége ügy döntött, 2012 végéig meghosszabbítja Storcz Botond felnőtt- és Hüttner Csaba utánpótlás szövetségi kapitány szerződését. Baráth Etele szerint mindkét szakvezető energikusan dolgozik, sok időt ölnek a sportba. Storcz Botond következetes, ami a rendteremtés alapvető feltétele - tette hozzá.

Az első év a beilleszkedéssel telt mindkettejüknél, így most az új szellemet rendszerbe kell vinni, és a londoni olimpiáig napra pontos ütemtervet kell készíteni, vagyis még kemény munka vár a két edzőre - emelte ki Baráth Etele.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról az atomerőműnél

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról az atomerőműnél

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök, ismertetve a részleteket is.

Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok

A 3-as metró 36 éve érte el Újpest-Központot, ám a tervek ellenére sosem folytatták. A BKK előkészítette a káposztásmegyeri meghosszabbítás engedélyezési terveit, és a kormány által júliusban meghirdetett Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv tartalmazza a metróvonal meghosszabbítását, első szakaszként Rákospalota-Újpestig.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×