Infostart.hu
eur:
364.45
usd:
315.82
bux:
149632.4
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Eto'o és Ibrahimovic is góllal szomorítaná volt csapatát

A Debrecen bemutatkozása mellett további hét mérkőzést rendeznek szerdán a labdarúgó BL csoportkörében. A címvédő Barcelona az Inter vendégeként lép pályára egy pikánsnak ígérkező találkozón.

Már a Bajnokok Ligája első fordulójában szuperrangadót rendeznek: az Inter-Barcelona találkozón a sorozat két óriási esélyese csap össze. A meccsnek külön pikantériát ad, hogy Zlatan Ibrahimovicot és Samuel Eto'ót éppen a nyáron cserélte el a két együttes.

A kameruni csatárt külön bizonyítási vágy hajtja, hiszen nyáron kritizálta őt Josep Guardiola, a címvédő trénere. "Barcelonai karrierem során végig azt tettem, amit kértek tőlem, sohasem tagadtam meg semmit, mindig segítettem másoknak. Mindig elkötelezetten játszom, és ezt meg is mutatom szerdán"- üzent korábbi trénerének Eto'o.

A milánói kék-feketék edzője, José Mourinho azt mondta, egy nagy öleléssel fogja fogadni Zlatan Ibrahimovicot, míg a svéd csatár mindenképp gólt akar szerezni volt együttese ellen.

Az olaszoknál Dejan Stankovics és Christian Chivu visszatérhet, míg Esteban Cambiasso elkezdte az edzéseket, de játékára még nincs esély. A címvédő katalán együttesből a csapatkapitány, Carles Puyol kimaradhat sérülés miatt, így a védelembe Rafa Marquez kerülhet.

A szerdai program:

E csoport
Liverpool-Debrecen
Lyon-Fiorentina
F csoport
Inter-Barcelona
Dinamo Kijev-Rubin Kazany
G csoport
Stuttgart-Rangers
Sevilla-Unirea Urziceni
H csoport
Olympiakosz-AZ Alkmaar
Standard Liege-Arsenal

Valamennyi mérkőzés 20:45-kor kezdődik.

Címlapról ajánljuk
Már szavaznak, köztársasági elnököt választ az Országgyűlés – íme a menetrend
megkezdődött a voksolás

Már szavaznak, köztársasági elnököt választ az Országgyűlés – íme a menetrend

Megkezdődött a köztársasági elnök megválasztási procedúrája az Országgyűlésben, az egyetlen hivatalos jelölt a Tisza által ajánlott Baka András. A Fidesz és a KDNP nem vesz részt az ülésen. Körülbelül egy óra alatt lesz eredmény, utána az új köztársasági elnök rögtön esküt tesz és beszédet is mond – viszont csak a jövő héten foglalja el hivatalát. Íme a pontos menetrend.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Fontos adat jön, erre szegeződik minden tekintet!

Fontos adat jön, erre szegeződik minden tekintet!

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlik a kereskedés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×