Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 14. vasárnap Vazul

A doppingellenőrök próbálnak úgy gondolkodni, mint a sportolók

Számos trükköt bevet a tiltott szereket használó sportolók lebuktatása érdekében a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, a WADA. Ezt a szervezet főigazgatója árulta el egy budapesti sajtótájékoztatón.

Jelentős előrelépéseket tett a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség tíz évvel ezelőtti megalakulása óta - hangsúlyozta a WADA elnöke, John Fahey, aki a szervezet főigazgatójával, David Howmannel egynapos látogatásra érkezett Budapestre Aján Tamásnak, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnökének meghívására.

Fahey emlékezetett arra, hogy tavaly 220 ezer doppingvizsgálatot végeztek, és ezek körülbelül két százaléka hozott pozitív eredményt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a doppingellenes harc egyre kiterjedtebb, hiszen nemzeti és nemzetközi hatóságokkal és gyógyszergyárakkal együttműködve dolgoznak.

Ez utóbbira példaként említette a legújabb generációs doppingszer, a CERA kimutatását. A szer jelenlétét egy hónappal a forgalomba kerülése után már vizsgálták, így bukott meg több kiemelkedően szereplő országúti kerékpáros a tavalyi Tour de France után.

Fahey szerint idejétmúlt azt állítani, hogy az ellenőrök lépéshátrányban vannak. Az InfoRádió kérdésére a NOB és a szervezőbizottság megrendelésére tavaly augusztusban, Pekingben végzett vizsgálatokról azt mondta, hogy az érintettek mindent megtettek a legmagasabb színvonalú ellenőrzés érdekében.

Fontosnak nevezte, hogy sokan már ki sem juthattak a kínai fővárosba, hiszen 70 doppingoló már az olimpia előtti ellenőrzésekkor lebukott.

A WADA elnöke méltatta Aján Tamás munkáját, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség mellett a többi szervezettel is jó viszonyt ápolnak.

Nem beszélnek, hogy ne rontsák az esélyeket

Arról is beszélt, hogy az idei évtől érvényes szabályok szerint a sportolóknak napi egy órát kell megjelölniük a véletlenszerű vizsgálatok elvégzésére, ebben a formában viszont továbbra is vezetniük kell a holléti nyilvántartást. Fahey ezt egy méltányosabb rendszernek nevezte ahhoz képest, hogy korábban a hét minden napján, a nap minden órájában az előre megadott helyen kellett az ellenőrök rendelkezésére állni.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség főigazgatója azt mondta, hogy sok információt nem árulhatnak el a sajtónak, mert ezzel a saját esélyeiket rontanák a csalók kiszűrésére.

David Howman kiemelte, hogy külön munkatársakkal igyekeznek a doppingolók észjárását elsajátítani, hogy közülük minél többet meglepjenek.

Arra az újságírói kérdésre, hogy mennyire elégedettek a Tiszeker Ágnes által vezetett Magyar Antidopping Csoport tevékenységével, a főigazgató a következő választ adta: "Ha nem lennénk elégedettek, nem használnánk őket."

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Kiderült, nem orosz ármány volt az amerikai külföldi biolaborok ügye

Az Egyesült Államok kormánya éveken át több mint 120 biológiai kutatólaboratóriumot finanszírozott világszerte több mint 30 országban, köztük Ukrajnában is – derült ki a Nemzeti Hírszerzési Igazgatóság (ODNI) belső vizsgálatából, amelynek részleteit Tulsi Gabbard, a nemzeti hírszerzés akkori igazgatója hozta nyilvánosságra lemondása előtt.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. június 14. 18:57
×
×