Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 14. vasárnap Vazul

Az Inter páholyba ülve nézheti távoli üldözőit

A Real Madrid sorozatban nyolcadszor is győzött, így kicsivel közelebb lépett a Sevillában döntetlent játszó Barcelonához. Németországban a Hertha a Bayern München legyőzésével átvette a vezetést a Bundesligában. Olaszországban a Juve a Sampdoriával, a Genoa a Fiorentinával játszott döntetlent. Az Inter nyerte a milánói derbit, s ezzel óriási lépést tett bajnoki címe újbóli megvédése felé.

Tipikus olasz fordulót rendeztek a Serie A-ban - legalábbis, ha arra gondolunk, hogy rengeteg volt a döntetlen. A Juventus hazai pályán nem tudta legyőzni a Sampdoriát, a torinói csapat a legutóbbi négy mérkőzésén nyolc pontot veszített.

A Samp már a tízedik percben vezetést szerzett Pazzini révén, ezt Amauri csak kiegyenlíteni tudta, mégpedig a 62. percben. Mindennek ellenére nehéz lenne azt állítani, hogy Ranieri csapata nagyon rosszul játszott. A Juventus játékosainak kifejezetten balszerencséje volt, négyszer is a kapufát találták el.

A Genoa már 3-0-ra vezetett a Fiorentina ellen, mégsem tudta megnyerni, a negyedik hely szempontjából különösen fontos találkozót. Ebben elsősorban a firenzei csapat román csatára, Adrian Mutu a "ludas", aki klasszikus mesterhármast ért el az utolsó félórában. A 29. perctől tíz emberrel játszó Genoa ellen Mutu a 94. percben egyenlített ki. Az volt a meccs utolsó lövése, a bírónak már a szájában volt a sípja. A Fiorentina így megtartotta a negyedik helyet.


Az Atalanta januárban az Intert 3-1-re, most az AS Romát 3-0-ra verte meg a Stadio Azzurri d'Italiában. Mindkét meccsnek Cristiano Doni volt a kulcsfigurája, az olasz futball "meg nem értett zsenije" két gólt lőtt névrokonának, a Farkasok brazil kapusának. A mérkőzés a második félidőben, tíz perc alatt dőlt el: a bergamóiak az 50. és a 60. perc között lőtték az összes góljukat.

A minden bizonnyal az utolsó, az 55. derbijét játszó Paolo Maldinit köszöntötték az Inter hívei is, egy óriási zászlóra azt írták: "Húsz éve vagy az ellenfelünk ,de az életben mindig is tisztességes voltál"

A San Siróban telt hát, több mint nyolcvanezer néző várta a csapatokat. A házigazda Interben Maicon gyors felépülése keltett meglepetést, a Milannal Kaladze került középső védőként a csapatba.

A fekete-kékek kezdtek jobban, Ibrahimovic már a 45 másodpercben gólhelyzetbe került, de hibázott. A 18. percben Sztankovics még tisztább helyzetbe került, de sokáig kivárt, s így Ambrosini bele tudott vetődni a labda útjába.

A 30. percben szerezte meg a bajnok a vezetést: Maicon hosszú előreívelését Adriano juttatta Abbiati kapujába - a tévéfelvételek alapján jól láthatóan kézzel. Rosetti azonban megadta a gólt, brazil csatár boldogan rohant ünnepelni Mourinhóhoz.

A másodi félidő vége előtt aztán az Inter szerzett egy szabályos gólt is: Ibrahimovic lefejelte Kaladzét, Sztankovics pedig gyorsabban kapcsolt, mint jankulovski, s egyenes lövést küldött a bal alsó sarokba.

A második félidőre kicsit erősített a Milan, sőt cserélt is, a megsérült Beckham helyére Inzaghi állt. A félidő közepén siker koronázta a piros-feketék erőfeszítéseit: Ronaldinho remek passza, majd Jankulovski hátragurítása után Pato szépített.

Ám hiába lelkesedett a hajrában még inkább Carlo Ancelotti csapata, hiába játszott nagy fölényben az utolsó percekben, az Inter megnyerte a rangadót. A kék-feketéknek a második helyen álló Juventus előtt kilenc, a Milannal szemben tizenegy pont az előnye

Serie A, 24. forduló
SS Lazio-Torino 1-1
SSC Napoli-Bologna 1-1
Atalanta-AS Roma 3-0
Cagliari-Lecce 2-0
Chievo-Catania 1-1
Genoa-Fiorentina 3-3
Juventus-Sampdoria 1-1
Reggina-Palermo 0-0
Siena-Udinese 1-1
Inter-AC Milan 2-1
Az élcsoport: 1. Inter 56, 2. Juventus 47, 3. Milan 45, 4. Fiorentina 42, 5. Genoa 41.A Real Madrid sorozatban nyolcadszor is nyert a spanyol bajnokságban, s miután a Barcelona döntetlent játszott Sevillában, már csak tíz pont a hátránya. A nagyon gyenge teljesítményt nyújtó Sporting ellen Raúl szerezte az első és az utolsó gólt, a kettő között Huntelaar és Marcelo is a kapuba talált. A holland játékosnak ez volt az első, hivatalos mérkőzésen a Real Madrid mezében szerzett gólja.

Raúlnak az első gólja rekordot jelentett: azzal elhagyta az addig vele holtversenyben álló Alfredo Di Stéfanót a királyi klub örök-góllövőlistájának élén. Raúl az eddigi 309 madridos góljából 216-ot a bajnokságban, 64-et a Bajnokok Ligájában, 18-at a spanyol országos kupasorozatban, hetet a spanyol Szuperkupában, kettőt a klubvilágbajnokságon, egyet-egyet pedig az európai Szuperkupa-döntőben, illetve a Világkupa-döntőben szerzett. A még mindig csak a 32. évében járó csatár nem csak a klubja, de a válogatott gólrekordere is, noha a nemzeti tizenegyben 2007 ősze óta nem játszott.

A spanyol napilapok, így például a Marca szerint a Madrid a Sporting ellen nyújtotta eddigi legjobb teljesítményét a Juande Ramos-érában. A Madrid az őszi és a tavaszi találkozó eredményét összeadva 11-1-es gólkülönbséggel szerzett hat pontot a gijóni csapat ellen.

A Barcelona szombaton Henry és Messi nélkül kezdett, s ez megbosszulta magát. A védelem hibáit kihasználó Betis az első félidőben kétgólos előnyt szerzett, erre Samuel Eto'o, a játékrész utolsó perceiben, eggyel válaszolt. A 100. barcelonás találatát szerző kameruni tizenegyesét Ricardo kiütötte, de a góllövőlista vezetője a kipattanó labdát a hálóba küldte.



A második játékrészben a Betis szerzett egy lesgólt, de aztán már a Barca játszott fölényben. Eto'o egyenlítő gólja után a katalánoknak több helyzete is támadt. A Messi társaságában addigra már pályára kerülő Henry két lehetőséget is elszalasztott. A Barcelona az első forduló óta először veszített pontot idegenbeli bajnoki mérkőzésen.

Primera División, 23. forduló
Deportivo La Coruna-Osasuna 0-0
Real Betis-Barcelona 2-2
Valencia-Málaga 1-1
Almería-Valladolid 3-2
Athletic Bilbao-Recreativo Huelva 1-1
Numancia-Real Mallorca 0-1
Racing Santander-Villarreal 1-1
Sporting Gijon-Real Madrid 0-4
Espanyol-FC Sevilla 0-2
Atlético Madrid-Getafe 1-1
Az élcsoport: 1. Barcelona 60, 2. Real Madrid 50, 3. Sevilla 41, 4. Valencia 38, 5. Villarreal 38.Priskin Tamás némi túlzással a beállása utáni első labdaérintéséből gólt szerzett a Chelsea elleni FA-kupa-mérkőzésen, s akkor úgy festett, bomba meglepetés születhet a Vickerage Roadon. A Ray Wilkins "tűzoltó" menedzser által irányított Kékek nem tudtak gólt szerezni, noha a mezőnyben kétségtelenül jobban futballoztak. Guus Hiddink, az új menedzser pókerarccal nézte a mérkőzést a tulajdonos, Roman Abramovics oldalán.

Nicolas Anelka azonban csapata és annak hívei számára a legjobbkor lendült bele. A Premier League góllövőlistájának francia vezetője december 14. óta mindössze egy gólt szerzett, a Southend elleni FA-kupa-mérkőzésen. Most ellenben mesterhármast lőtt, a másodikat ebben a szezonban. (Õsszel a Sunderland elleni bajnoki találkozón talált háromszor a kapuba.). Talán már az új szelek erejét jelzi, hogy Anelka és Drogba, sőt Kalou is helyet kapott a kezdő csapatban.

A második vonalbeli Swansea City döntetlent harcolt ki a Fulham ellen. A 35 éves, spanyol Roberto Martínez, a Championship legfiatalabb menedzsere (aki a Times szerint éppen olyan mániákusan gyűjti a cipőket, mint Imelda Marcos) nagyon elégedett volt csapata teljesítményével. Roy Hodgson már kevésbé a Fulhamével. Gera Zoltán végigjátszott a mérkőzést - közepes formában.

A Manchester United simán túllépett a Derby Countyn. A Ligakupában kikapott 1-0-ra a Kosok pályáján, most 4-1-re nyert, messze nem a legerősebb csapatával. Sir Alex hét helyen változtatta meg a legutóbbi, a West ham United elleni bajnoki mérkőzésen szerepelt tizenegyet. Nani, Gibson, Ronaldo és Welbeck szerezték a gólokat.

FA Kupa, nyolcaddöntő:
Swansea (II. osztályú)-Fulham 1-1
Blackburn Rovers-Coventry City (II.) 2-2
Sheffield United (II.)-Hull City 1-1
West Ham United-Middlesbrough 1-1
Watford (II.)-Chelsea 1-3
Everton-Aston Villa 3-1
Derby County (II.)-Manchester United 1-4
4. forduló, újrajátszás
Arsenal-Cardiff City (II.) (hétfő)

Portsmouth-Manchester City 2-0

4

A berlini Hertha BSC volt a Bundesliga-forduló nagy győztese. Dárdai Pál csapata (Andrij Voronin két góljával) 2-1-re legyőzte a címvédő Bayern Münchent.



A fővárosi csapat hét pontot szerzett az eddigi három tavaszi fordulóban, s kihasználva a Hoffenheim váratlan pénteki botlását, a tabella élére ugrott. A Hertha 2006 októbere óta először vezeti a Bundesliga táblázatát.

A Bayer Leverkusen még pénteken, különösen remek első félidei játékával, 4-0-es vereséget mért az eddigi listavezetőre, a Hoffenheimre. Az újoncnak élvonalbeli története során nem volt még hasonlóan súlyos hazai veresége. Érdekes, hogy a Leverkusen ősszel is kiütötte Ralf Rangnick csapatát, az a találkozó 5-2-re végződött.

A Hamburg újra megnyerte a hazai mérkőzését, ezúttal a Bielefeld ellen. A gólokat Trochowski és Guerrero szerezték. Frank Rost, a HSV kapusa kivédte Wichniarek büntetőjét.

Hajnal Tamás csapata, a Borussia Dortmund hazai pályán csak 1-1-es döntetlent játszott a másik "döntetlenkirály", az Energie Cottbus ellen. A magyar középpályást a 90. percben cserélte le Klopp edző.

Bundesliga, 20. forduló
Hoffenheim-Leverkusen 1-4
Hertha-Bayern München 2-1
Bochum-Schalke 2-1
Frankfurt-Wolfsburg 0-2
Hannover-Stuttgart 3-3
Köln-Karlsruhe 0-0
Werder Bremen-Mönchengladbach 1-1
Dortmund-Cottbus 1-1
Hamburg-Bielefeld 2-0
Az élcsoport: 1. Hertha BSC 40, 2. Hoffenheim 39, 3. Hamburg 39, 4. Bayern 38, 5. Leverkusen 36

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Az AI-t ki kellene tiltani az iskolákból – tanácsolja a Nobel-díjas közgazdász

Az AI-t ki kellene tiltani az iskolákból – tanácsolja a Nobel-díjas közgazdász

Az elmúlt néhány év geopolitikai sokkjai, különösen Oroszország ukrajnai inváziója és Donald Trump amerikai elnök támadásai a II. világháború utáni világrend ellen, élesen rávilágítottak Európa gazdasági és stratégiai sebezhetőségére. Az AI uralása terén az USA és Kína között zajló verseny tette azonban igazán nyilvánvalóvá, hogy Európa lemaradt az innováció terén, és folyamatosan csökken a versenyképessége. Ez a kérdés volt a fő témája Simon Johnson és Philippe Aghion Nobel-díjas közgazdászok beszélgetésének, amelyben az amerikai professzor töltötte be a kérdező szerepét. Beszélgetésüket két részben közöljük. Az első részben olyan kérdésekre tértek ki, mint hogy mi okozza Európa problémáit, és hogyan lehetne új lendületet adni a kontinens gazdaságának. Szóba kerültek a túlzott mértékű uniós szabályozás kedvezőtlen hatásai, valamint az, hogy a teremtő rombolás milyen szerepet tölthet be a verseny elősegítésében. Ebben a második részben főként a mesterséges intelligencia széles körű használatában rejlő lehetőségeket és veszélyeket tekintették át, amely során Philippe Aghion arra is kitért, miért lenne célszerű az AI-t kizárni az iskolákból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×