Infostart.hu
eur:
353.31
usd:
305.31
bux:
0
2026. június 12. péntek Villő

Scolari nem ideges, pedig a Chelsea kieshet

Nehéz lenne vitatni: az A csoport történései lesznek a legizgalmasabbak ma este a Bajnokok Ligája záró körében. A négyből (sőt, a szerdai négyet is beleszámítva, mind a nyolcból) ez az egyetlen kvartett, amelyben még egyik továbbjutó sem ismert. A tizenhat helyből már tizenhárom elkelt, már csak az A csoport két és a B egy helye "kiadó". Ugyancsak a továbbjutás lesz a tét Athénben, ahol a ciprusi Anorthoszisznak le kellene győznie a Panathinaikoszt ahhoz, hogy bejusson a nyolcaddöntőbe.

A Chelsea hívei számára nagy csalódás, hogy a csapat az utolsó forduló előtt még nem lehet biztos a továbbjutásban. Deco, a Kékek középpályása is kesergett ezen, de nem hagyott kétséget afelől, hogy a Chelsea veszi az akadályt a kolozsvári CFR ellen. A legnyugodtabbnak az edző, Felipe Scolari mutatkozik, aki szerint egyáltalán nincs rajta nyomás - legalábbis ahhoz képest, amit brazil szövetségi kapitányként át kellett élnie.

"Ez is csak egy meccs a sok közül, ha kiesünk, nagyon szomorú leszek, de nem törik össze a világ. Ez csak futball" - mondta Luiz Felipe Scolari, aki korábban már arról beszélt, hogy ha esetleg a Chelsea nem jut be a Bajnokok Ligája tavaszi folytatásába, veszi a kalapját, s meg sem áll Brazíliáig.

Jó előjel a számára, hogy a Kékek az eddigi két hazai BL-mérkőzésüket a CFR Clujnál erősebb vetélytársakkal szemben kapott gól nélkül megnyerték. Rossz egyszersmind, hogy a szezon egészét nézve a hazai mérleg nem olyan jó, mint korábban, akár a Mourinho-érában, akár Grant korszakában volt. A Chelsea-ből hiányozni fog Lampard, Essien, Belletti és Ricardo Carvalho, kétséges Malouda játéka, s várhatóan Drogba csak a cserepadon kezd.

Érdekes, hogy a román csapat Burkina Fasó-i csatára, Koné tavaly ősszel a Rosenborg tagjaként játszott a Stamford Bridge-en, tagja volt az 1-1-re végző norvég csapatnak. Az a találkozó után menesztette Roman Abramovics José Mourinhót. Most a kolozsváriak csak a presztízsért játszanak, már korábban eldőlt, hogy a csoport negyedik helyén zárják majd az őszt.

A másik találkozón az AS Roma a Girondins Bordeaux-t fogadja. Laurent Blanc, a franciák edzője szerint csapata számára a türelem a legfontosabb. Ha nyer a Bordeaux, továbbjut - a döntetlen nem elég. A római Farkasok számára a győzelem az elfogadható eredmény. A csapat már egy döntetlennel is továbbjut, de - mint például a brazil Julio Baptista hangoztatta - meg akarják nyerni a csoportot, hogy elkerüljék a legerősebb ellenfeleket, például a Barcelonát.

A B csoportban is tétje van mindkét találkozónak. Athénben a továbbjutásért játszik a két csapat, a Panathinaikosz edzőjének, a korábban az MTK-nál is dolgozott Henk ten Caténak a 47. születésnapján. Mondta is az edző a találkozó előtti sajtótájékoztatón: "Ritka ajándék lehetne, hogy hetvenezer ember ünnepelje a születésnapomat."

A meglepetésre idegenben a Werdert és az Intert is legyőző Panathinaikosz számára a döntetlen is elég a továbblépéshez.

Az Inter számára a brémai meccs tétje a csoportelsőség, míg a hazaiak, ha számukra kedvezően alakul a két görög-ajkú csapat összecsapása, még az UEFA-kupában versenyben maradhatnak.

A C csoportban már csak formalitás a két találkozó, eldőlt már a helyezések sorrendje. Pep Guardiola, a Barcelona edzője hét alapemberét be sem nevezi a mérkőzésre, a cserepadra meg még újoncok is jutnak. A Sporting már biztos második, s az is eldőlt, hogy a Sahtar játszhat majd tovább a második számú sorozatban.

A D csoportban a Liverpool és az Atlético már továbbjutott, egyelőre a spanyolok állnak az élen, de a végső sorrend azon múlik (miután a két csapat kétszer is 1-1-re játszott egymással), hogy melyiknek lesz jobb a gólkülönbsége. A két rendező csapat, a Marseille és a PSV, a Werderhez hasonlóan az UEFA-kupa-szereplésért küzd. Mind a nyolc találkozó este háromnegyed kilenckor kezdődik.

A csoport:
Chelsea-CFR Cluj
AS Roma-Bordeaux
A csoport állása:
1. AS Roma 9, 2. Chelsea 8, 3. Bordeaux 7, 4. CFR Cluj 4

B csoport:
Panathinaikosz-Anorthoszisz
Werder Bremen-Inter
A csoport állása: 1. Inter 8, 2. Panathinaikosz 7, 3. Anorthoszisz 6, 4. Werder 4

C csoport:

Barcelona-Sahtar Doneck
Basel-Sporting CP
A csoport állása: 1. Barcelona 13, 2. Sporting 9, 3. Sahtar 6, 4. Basel 1

D csoport:
PSV-Liverpool
Olympique Marseille-Atlético Madrid
A csoport állása: 1. Atlético Madrid 11, 2. Liverpool 11, 3. Marseille 3, PSV 3

Címlapról ajánljuk
Három fontos jóslat a magyar gazdaságról: infláció, kamatok, forint

Három fontos jóslat a magyar gazdaságról: infláció, kamatok, forint

Emelkedő GDP-t, enyhén emelkedő inflációt és a jelenlegi szint körüli erős forintot vár az idei és jövő évre az MBH Bank – ez derült ki a pénzintézet negyedéves makrogazdasági elemzéséből. Az InfoRádió Árokszállási Zoltánt, az MBH Bank Elemzési Centrum vezetőjét kérdezte.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Visszatér az európai baloldal fenegyereke – Szabályos politikai földrengés zajlik az EU-s országban

Visszatér az európai baloldal fenegyereke – Szabályos politikai földrengés zajlik az EU-s országban

Néhány hét alatt gyökeresen átrendeződött a görög pártpolitika: két újonnan alakult párt is azonnal kétszámjegyű támogatottságot ért el a közvélemény-kutatásokban. A volt miniszterelnök, Alékszisz Cíprász által alapított baloldali ELASZ 15-17 százalékkal máris a második legerősebb párttá vált, míg a 2023-as tempi vasúti katasztrófa egyik áldozatának édesanyja, Maria Karisztianu által létrehozott ELPIDA 11-12 százalékon áll. A két mozgalom közös vonása, hogy elitellenes, populista hangvételt üt meg, miközben a kormányzó Új Demokrácia népszerűsége jelentősen megcsappant. A választásokat várhatóan 2026 tavaszán tartják, és a megváltozott erőviszonyok komoly kihívás elé állíthatják Kiriákosz Micotákisz miniszterelnököt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×