Infostart.hu
eur:
356.8
usd:
309.21
bux:
132231.01
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Maradona kapitányként sem változott

Maradona szövetségi kapitányként is maradt, aki volt korábban: Maradona - írja az argentin sajtó az egykori zseniális labdarúgó szövetségi kapitányi bemutatkozásáról. Az argentin együttes az isteni Diegóval máris nyert, így kezd kilábalni a hullámvölgyből. Maradona a meccs után azonnal kórházban fekvő lányához sietett.

Ahogy futballistaként, úgy szövetségi kapitányként is győzelemmel kezdte pályafutását Diego Armando Maradona. A 48 éves szakvezető első meccsén az albiceleste 1-0-ra győzött Skócia ellen a glasgow-i Hampden Parkban, a győztes találatot Maxi Rodriguez szerezte.

Az argentin sajtó Maradona debütálásáról megjegyzi: nem szövetségi kapitányként, hanem egyszerűen Maradonaként viselkedett a szerda esti barátságos meccsen. A pálya szélén ugyanolyan intenzitással buzdította játékosait, mint amikor még maga is futballozott, és minden rezdülésén látszott, hogy együtt él a játékkal. Viselkedésében nem mutatkozott meg semmilyen felvett póz, ugyanaz a Maradona ült a Hampden Park kispadján, akit eddig is ismertünk.

Az argentin közvélemény ugyanakkor helyén kezeli a Skócia elleni győzelmet, ezt mutatja, hogy a La Nación című újság honlapján az olvasók 40 százaléka csak jóra értékelte az isteni Diego bemutatkozását, nagyon jónak vagy kiválónak pedig mindössze 20 százalék tartotta a debütálást.

Maga Maradona sem túlozta el a siker jelentőségét, és a meccs után azt tartotta a legfontosabbnak, hogy a győzelemmel sikerült kilábalni az elhúzódó hullámvölgyből, ugyanis az argentin csapat skóciai fellépését megelőző nyolc meccséből mindössze egyet nyert meg.

"Chile ellen elértük a mélypontot"

"Véget kellett vetni ennek a rossz sorozatnak. A Chile elleni vereséggel elértük a mélypontot, de máris sokat tettünk azért, hogy megkeressük az okait, miért nem volt képes a csapat olyan sokáig győzni" - fejtette ki Maradona, aki büszke arra, hogy sikerült a labdarúgókból kiverni a vereségtől való félelmet.

"A csapat 25 percen át brilliánsan játszott, gólt is szereztünk, de utána kihagytunk több helyzetet. Könnyen eladtuk a labdát, ám mivel a skótok ezt követően sem tudták a hibákat kihasználni, megérdemelt a siker. Az argentin színekért és az emberekért játszottunk" - értékelte első meccsét a szakvezető.

Maradona elismerte, hogy a meccs közben is gondolt várandós lányára, Gianninára, akit kedden kórházba vittek, mert komplikációk léptek fel nála. "Nem voltam könnyű helyzetben, de a játékosok megkönnyítették a dolgomat. A lányom örült neki, hogy itt vagyok és a nemzeti csapatot vezetem" - mondta a meccs után.

Sergio Agüero, Giannina vőlegénye éppen amiatt hagyta ki a válogatott meccset, hogy párja mellett lehessen. Az isteni Diego pedig Glasgow-ból egyből Madridba utazott, hogy láthassa lányát, aki a hírek szerint már jobban van.

Címlapról ajánljuk
Jön a vagyonadó: Magyar Péter posztolt a kormányülés után

Jön a vagyonadó: Magyar Péter posztolt a kormányülés után

A szerdai kormányülésen a kabinet többek között arról is döntött, hogy 3,4 milliárd forintnyi rendkívüli forrást biztosít a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására – derül ki a miniszterelnök Facebook-bejegyzéséből.

Bendarzsevszkij Anton: ez most már trendforduló, Ukrajna megfordította a háború menetét

Egy háború legtöbbször nem statikus, hanem dinamikus, a jelenlegi szakasz azonban egyértelműen Ukrajnának kedvez, de ez nem jelenti azt, hogy Oroszország számára elúszott volna a háború – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója. Arról is beszélt, hogy az ukránok a drónhasználatban, a technológia és a mesterségesintelligencia-képességek terén kerültek fölénybe az oroszokkal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Megjött a hét egyik legfontosabb adata, Donald Trump bejelentésére vérengzés alakult ki a tőzsdéken

Megjött a hét egyik legfontosabb adata, Donald Trump bejelentésére vérengzés alakult ki a tőzsdéken

Tegnap megindult a profitrealizálás a technológiai cégeknél a Wall Streeten, ami végül felemás záráshoz vezetett, és Ázsiában is az eladók voltak ma fölényben. Európában szintén egyre rosszabb a hangulat, ez alól a magyar tőzsde sem kivétel, itthon a Mol vezeti az esést. Tovább rontotta a hangulatot, hogy Donald Trump jelezte: túl régóta húzódnak az Iránnal folytatott tárgyalások, és további lépéseket helyezett kilátásba az elnök. Javította viszont a képet, hogy a legfrissebb adatok alapján, meglepetésre a maginfláció csak kismértékben emelkedett Amerikában, ami ad némi mozgásteret a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×