Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Messi kontra Agüero, szuperrangadó Barcelonában

Két madridi két barcelonai ellen 0 ez a spanyol liga hétvégi szenzációja. Angliában a sérülésektől sújtott Chelsea nagyon nehéz ellenfél az Aston Villa ellen készül, a Liverpool Manchesterben lőheti meg története ezredik Premier League-es gólját. Olaszországban a Juve a bajnoki meccseken eredményes csatára, Amauri korábbi kenyéradói ellen igyekszik győzelemre vezetni csapatát. A Bundesligában H kontra H: Hajnal Tamás csapata Huszti Hannoverjét fogadja.

Az Arsenal már ma délután játszik a Sunderlanddel, Gera Zoltán - ugyancsak, magyar idő szerint, öt órától - régi csapata, a West Bromwich ellen játszik a Fulhammel, de az igazán nagynak ígérkező mérkőzések vasárnapra maradnak. Bár a vigyázó szemeket nyilván érdemes lesz majd a Tottenham-Hull City meccsre is vetni (Halmosi Péter csapata ugyan bravúrgyőzelmet aratott a legutóbbi fordulóban az Arsenal pályáján, de most legalább olyan nehéz feladata lesz az első győzelmére törő Spurs otthonában), a sláger a Man City-Liverpool és a Chelsea-Aston Villa meccsek lesznek.

A mezőny két veretlen csapata közül a Vörösök a hazai pályán az utóbbi egy és egynegyed szezonban különösen erős Man Cityhez látogatnak. A hazaiaknál játszanak a brazilok, a vendégeknél senki sem merné megtippelni az összeállítást, Rafa Benítez alkalmasint most is előáll majd néhány meglepetéssel. Az ellenben nem lenne meglepetés, ha a PSV ellen pihentetett Javier Mascherano visszatérne a csapatba. Babel és Torres kisebb rúgást kaptak a szerdai kupameccsen, de ez nem lesz akadálya a játékuknak.

Ha csak egy gólt is szerez a Liverpool, eléri az ezergólos álomhatárt a Premier League-ben. Korábban ez mindössze két csapatnak sikerült, a Man United immár 1226-nál, az Arsenal 1060-nál jár. A Citynek a Liverpool az egyik mumusa, ha összeadjuk a játékidőket, kilenc órája (!) nem tudott gólt lőni a Vörösöknek. Legutóbb 2005. április 9-én Kiki Musampa talált be a Man City mezében a Liverpool kapujába. Azzal 1-0-ra nyert csapata, egyébként 1995 áprilisa óta, nyolc hazai találkozón az volt a City egyetlen győzelme a Liverpol ellen.

A Chelsea némi túlzással lassan elfogy, ezért rossz előjelekkel várja a nagy négyesre leginkább veszélyes Aston Villát. A birminghami klub optimista szurkolói még azt is elképzelhetőnek tartják, hogy csapatuk megszakítja a Kékek 2004 februárja óta tartó, hazai bajnoki veretlenségét. 2008 őszén a Chelsea csak döntetlent játszott a Stamford Bridge-en a Tottenhammel és a Manchester Uniteddel is.

Felipe Scolari csapatából sérülés miatt hiányozni fog Essien, Ricardo Carvalho, Deco és Drogba is, John Terry sem egészséges, de hátpanaszai ellenére, újra megmutatva hihetetlen akaraterejét, játszani fog. Alex, valamint Joe és Ashley Cole szerepelnek a keretben, de az elmúlt napokban mindhárman sérültek voltak, a két névrokon ki is hagyta a kolozsvári mérkőzést. A Villában mindenki a fedélzeten: Martin Laursen, Curtis Davies, Gareth Barry és Nigel Reo-Coker nem játszotak a bolgár Litex Lovecs eleni UEFA-kupa-meccsen, hogy minél jobb erőben legyenek vasárnap.

Anglia, 7. forduló
Sunderland-Arsenal
West Bromwich-Fulham
Wigan-Middlesbrough
Blackburn-Manchester United
West Ham-Bolton (vasárnap)
Chelsea-Aston Villa (vasárnap)
Manchester City-Liverpool (vasárnap)
Tottenham-Hull City (vasárnap)
Portsmouth-Stoke (vasárnap)
Everton-Newcastle (vasárnap)Úgy hozta a sorsolás, hogy két fronton is találkozik egymással madridi csapat egy barcelonaival. A Barca már ma este tíz órától, a hétvége legnagyobb érdeklődéssel várt rangadóján, fogadja az Atlético Madridot. Mindkét csapat megnyerte az első két mérkőzését a Bajnokok Ligájában, s mindkét csapat három mérkőzését nyerte meg eddig a bajnokságban.

Lionel Messi szerint a találkozó "sokkal több, mint Agüero kontra Messi párharc", amivel utalt egyben arra is, hogy mindkét város sportnapilapjai szerint a két fiatal argentin csatár lehet a mérkőzés főszereplője. "Kun" szerdán játszotta a századik meccsét az Atléticóban, góllal ünnepelt a Marseille ellen. Messi Donyeckben csak a hatvanadik percben szállt be, de az utolsó ötben megfordította két góljával a meccset. Pep Guardiola, a Barcelona edzője is hozzátette a magáét az Agüero, Messi polémiához: "Agüero jó, de Messi a legjobb".

Javier Aguirre, a vendégek edzője szerint csapata képes lehet akár a győzelemre is, függetlenül attól, hogy a sérültjei többsége nem épült fel, így sem a portugál Maniche, Simao és Diego Forlán sem. A Barcelonánál Henry, Krkic és Yaya Touré is várhatóan a kispadon kezd, játszik ellenben Keita és Busquets.

A másik találkozón a jó formában lévő Real Madrid az idényt két győzelemmel kezdő, de azóta visszaesett Espanyolt fogadja. Guti, Gago és Sneijder még sérültek - bár a hollandok Bert van Marwijk, hazája válogatottjának szövetségi kapitánya meghívta a jövő heti vb-selejtezőre, a keretbe. Valószínűleg visszatér ellenben a kezdő csapatba Raúl.

Spanyolország, 6. forduló
Villarreal-Betis (szombat)
Barcelona-Atlético Madrid (szombat)
Sevilla-Athletic Bilbao
Getafe-Almería
RCD Mallorca-Sporting Gijón
Deportivo-Numancia
Osasuna-Racing
Recreativo-Malaga
Valladolid-Valencia
Real Madrid-EspanyolAz Inter kikapott múlt vasárnap a Milantól - José Mourinho elszenvedte első vereségét tétmérkőzésen a fekete-kékekkel. Ráadásul a csapat három nappal később nem tudott nyerni a Bajnokok Ligájában sem, a Werder ellen, ugyancsak a San Siróban.

Utazgatással nincs gond, a csapat ismét Milánóban játszik, ráadásul feltehetően kellemesebb ellenféllel szemben, mint akár a városi vetélytárs, akár a német együttes volt. Az újonc Bologna hátulról harmadik a táblázaton, aligha jelenthet gondot az Internek a győzelem. Adriano ezúttal kimarad, nem játszhat az eltiltott Materazzi és Burdisso sem, ellenben büntetését letöltve, visszatérhet a csapatba Sulley Muntari.

A listavezető Lazio a forduló nyitó mérkőzését játssza, nyilvánvalóan győzelmi eséllyel a Lecce ellen, az Olimpiai Stadionban. A Juventus - miután állítólag veszélybe került Claudio Ranieri állása - nagyon fontos találkozónak néz elébe a Palermo ellen. Tavaly ősszel a Juve kiütötte a szicíliai csapatot, ám hasonló eredmény most legalább akkora meglepetés lenne, mint a 2007-es 5-0 volt.

A torinói Zebrák ugyanis az öt bajnokijukon mindössze négy gólt szereztek, ebből hármat Amauri, akinek éppen a vasárnapi lesz az első mérkőzése volt klubja ellen. (A negyedik gólt Nedved lőtte.) Nagyon hiányzik a megműtött David Trezeguet, s hiányoznak Alessandro Del Piero góljai is. Ranieri azt reméli, Iaquinta átmentette hétközi formáját a hétvégére is: a világbajnok csatár két góljával legalább döntetlenre mentette a keddi, BATE Boriszov elleni, idegenbeli BL-mérkőzést.

A Milan Szardíniára utazik, a Cagliarihoz. A hazaiak mind az öt eddigi meccsüket elveszítették a mostani szezonban, a Milan, minden sorozatot beleértve, két vereség után öt találkozót megnyert, s egyébként az előző szezonban is nyerni tudott Cagliariban. Ám néha az ilyen meccseket a legnehezebb megnyerni. Carlo Ancelotti az Inter elleni sikercsapatra épít: Abbiati; Zambrotta, Kaladze, Maldini, Jankulovski; Flamini, Seedorf, Ambrosini; Kaka, Ronaldinho; Pato

Olaszország, 6. forduló
Lazio-Lecce (szombat)
Inter-Bologna (szombat)
Atalanta-Sampdoria
Cagliari-Milan
Chievo-Fiorentina
Genoa-Napoli
Juventus-Palermo
Reggina-Catania
Siena-AS Roma
Udinese-Torino

4

Magyar szempontból nyilvánvalóan a Borussia Dortmund és a Hannover mérkőzése a legérdekesebb, remélhetően két magyarral is fontos szerepben. Az eddigi hat fordulóban egyszer már Huszti Szabolcs és Hajnal Tamás is bekerült a forduló válogatottjába, utóbbi éppen a hatodik fordulóban, amelyben mindketten nagyszerű gólt lőttek. Biztosra vehető, hogy mindkét magyar válogatott középpályás a kezdő csapatban kap majd helyet.

A Bayern Münchennek ezúttal várhatóan könnyű lecke jut - ha van manapság a Bayernnek olyan. Van Buyten sérülése még nem jött rendbe, marad a brazil Breno az egyik középső védő. Toni mellett és Klose helyett Podolski játszik, s bekerül a középpályás sorba Borowski.

A forduló rangadója a Stuttgart és a Werder Bremen mérkőzése. A legutóbbi két évben előbb 4-1-re, majd 6-3-ra nyert a a VfB, a brémaiak 2004 óta nem tudták elvinni a három pontot a Neckar mellől. Most ellenben nincs könnyű helyzetben a stuttgarti csapat, Boulahruz, Bastürk és Pardo is hiányozni fog a soraiból.

Németország, 7. forduló
Bielefeld-Karlsruhe 1-2
Leverkusen-Hertha
VfB Stuttgart-Werder Bremen
Hoffenheim-Eintracht Frankfurt
Bayern-Bochum
Mönchengladbach-Köln
Cottbus-Hamburg (vasárnap)
Schalke-Wolfsburg (vasárnap)
Dortmund-Hannover (vasárnap)

Címlapról ajánljuk
Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

A 2024–2025-ös jelentős bérfejlesztések hatására a pedagóguspálya vonzereje rövid távon egyértelműen javult, a foglalkoztatottak száma növekedni kezdett – derül ki a Hétfa Kutatóintézet és Elemzőközpont legfrissebb kutatásából. Balás Gábor, az intézet ügyvezetője az InfoRádióban elmondta, a tanárok a béremeléssel jobban érzik a társadalmi megbecsülést, de van még mit megoldani.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány:  Sonnevend Pál az új alkotmánybíró jelölt, kiderült, hogy és mikor válnak megismerhetővé a kórházi fertőzések

Tisza-kormány: Sonnevend Pál az új alkotmánybíró jelölt, kiderült, hogy és mikor válnak megismerhetővé a kórházi fertőzések

A Belügyminisztérium által indított átvilágítás eredményeként a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség felmondott egy nettó 1,5 milliárd forint értékű, a Lounge-cégcsoporttal kötött szerződést – közölte Pósfai Gábor belügyminiszter. A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Kapitány István miniszter bejelentette, hogy az Eximbank után a tárcájához tartozó összes állami vállalat átvilágítása következik. Vitézy Dávid közlekedési miniszter a Volán fóti javítóközpontjában járt, ahol 290, alkatrészhiány miatt álló buszról és lejárt szerződésekről számolt be. Eközben Orbán Viktor hosszú idő után először ellenzéki pozícióból szólal fel Tusványoson: a Závecz Research friss mérése szerint a Fidesz 19, a Tisza Párt 74 százalékon áll a biztos szavazók körében. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×