Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Az olimpiai arany ellenére büntetést kaphat Kovács Katalin

Megbüntetheti klubja, az MTK Kovács Katalin kajakost, aki egy arany- és egy ezüstéremmel, valamint egy negyedik hellyel a magyar küldöttség legeredményesebb tagja volt a pekingi olimpián - értesült az Index.

Az MTK még az olimpia előtt fegyelmit kezdeményezett a 23-szoros világbajnok kajakos ellen, miután Kovács Katalin elhagyta edzőjét, Fábiánné Rozsnyói Katalint .

Az elmarasztaló határozat a pekingi játékok után született meg, és a klub indoklása szerint Kovács azért számíthat prémiummegvonásra, mert elhagyta klubját, és nem olyan összetételű négyesben vett részt, amelyben MTK-s versenyzők voltak. Kovácson kívül még Paksy Tímea és Fazekas Krisztina áll a klub alkalmazásában, velük kellett volna a válogatón rajthoz állnia, ő viszont Janics Natasát, Kozák Danutát és Szabó Gabriellát választotta.

Kovács az olimpián Sári Nándor irányításával három számban indult: egyesben negyedik lett, négyesben második, párosban pedig nyert Janics Natasával. Az edző az Indexnek azt mondta: a kajakozót megviselte, hogy pár nappal a pekingi repülőút előtt kapta kézhez a fegyelmi jegyzőkönyvet. Sári több mint egymilliós büntetésről tud, és ezt erősítették meg mások is.

Az MTK ügyvezető elnöke, Farkas Ferenc az összeget nem kommentálta, azt azonban elmondta, hogy a versenyző a fegyelmi határozat ellen fellebbezett.

"Egyetértettünk abban, hogy az olimpia előtt ne bolygassuk ezt az ügyet, ezért nem is tárgyaltuk. Még nem dőlt el semmi" - mondta Farkas. Az elnökség október nyolcadikán hoz határozatot az ügyben.

A sportoló ügyvédje, Fábry György szerint katasztrofális és jogszerűtlen az eljárás.

"Eljárásjogi kifogásaink vannak, több sebből vérzik a határozat. Elég, ha csak abból indulunk ki, a klub alapszabálya nem ismeri a prémiummegvonást. Jelenleg ezzel sújtják ügyfelemet. Számításaink szerint több mint egymillió forintról van szó, de nem is ezen van a lényeg, hanem a sportemberekhez nem méltó, felháborító eljáráson" - nyilatkozta az Indexnek Kovács Katalin ügyvédje.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Váratlan botrány rázta meg Európa vezető hatalmát – Semmi sem állíthatja meg a radikális ellenzék áttörését?

Váratlan botrány rázta meg Európa vezető hatalmát – Semmi sem állíthatja meg a radikális ellenzék áttörését?

Jens Spahn, a CDU vezető politikusa és a közös uniópárti Bundestag-frakció vezetője lemondásra kényszerült, miután kiderült, hogy férjével amerikai béranyától fogadtak örökbe gyermeket – miközben pártja és ő maga is a béranyaság tilalmának fenntartása mellett állt ki. A botrány azonban Friedrich Merz kancellárnak kapóra jöhet: nemcsak pártbeli riválisát semlegesíthette, de az új helyzetet a kormány átalakítására és saját embereinek kulcspozíciókba ültetésére is felhasználhatja. Merznek ugyanakkor sürgősen stabilizálnia kellene helyzetét, mivel népszerűsége történelmi mélypontra süllyedt, a szeptemberi tartományi választásokon pedig az AfD átveheti a hatalmat egy (keletnémet) tartományban. A CDU/CSU támogatottsága mindössze 22 százalékos, miközben a szélsőjobboldali AfD 27 százalékon áll, és a német lakosságot egyre jobban aggasztja az évek óta stagnáló gazdaság helyzete.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×