Infostart.hu
eur:
363.44
usd:
319.15
bux:
144490.68
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Szervezetten doppingolnak a görög sportolók?

Szervezett doppingolást gyanít a Görög Olimpiai Bizottság elnöke a mögött, hogy az utóbbi időben a versenyzőiknél elvégzett vizsgálatok közül nagyon sok pozitív eredménnyel végződött, és a kimutatott tiltott szerek jórészt azonosak.

"Tizenöt sportoló akadt fenn, mind ugyanazzal a szerrel, ami nagyon furcsa, és arra enged következetni, hogy összehangolt akció áll mögötte. Vagyis szervezett bűnözésről van szó, mert úgy tűnik, hogy sok pénz van ebben, nagy profit" - jelentette ki Minosz Kiriaku egy hétfői interjújában a pekingi olimpián.

A 15 szóban forgó sportoló közül tizenegy súlyemelő, három futó és egy úszó. Mindegyikük szervezetében a metiltrienolon nevű tiltott szteroidot találták meg.

A bizottsági elnök nem beszélt arról, hogy szerinte ki áll az állítólagos szervezett doppingolás mögött, de leszögezte, az államnak fel kell számolnia ezt a jelenséget.

"Nem vagyok sem rendőr, sem nyomozó, sem bíró, de szerintem eljött az ideje annak, hogy az állam cselekedjen, és találjon megoldást a problémára. Ha akarnak, találnak megoldást, szerintem akarnak" - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk

Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Az Európai Unió célja továbbra is az orosz olajtól való függetlenedés, a Hormuzi-szoros körüli feszültség azonban késleltetheti ezt a folyamatot – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Deák András hozzátette: a teljes leválás Magyarország számára jogi kérdéseket is felvet. Ráadásul Oroszországnak annak ellenére sincsenek pénzügyi gondjai, hogy csökken az olajtermelése.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×