Infostart.hu
eur:
364
usd:
319.74
bux:
144176.03
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Michael Phelps elődei

Vajon mit szólhatott Krotón, az ógörög állam lakossága, amikor megtudta, hogy legnagyobb sztárja, a birkózó Milón képes megenni naponta több mint 8 kilogramm húst, ugyanennyi kenyeret és meginni 9,8 liter bort? A bajnok hatszor nyert Olümpiában, hatszor Delphoiban, tízszer Iszthmiában és kilencszer Nemeaban. Ma úgy mondanánk, minden világrekordot megdönt, és naponta 12 ezer kalóriát fogyaszt - akár Michael Phelps.

Kik lehettek a mai olimpiai bajnokok elődei, mit tudunk róluk, hogyan ünnepelték és hogyan jutalmazták őket? - többek között erre keresi a választ a Rubicon című folyóirat ez évi hatodik száma, amely az ókortörténet önálló ágává vált sporttörténetnek szentel egy több mint negyven oldalas összeállítást.

A történészek legfrissebb kutatásaiból kiderül, hogy - a korábbi konszenzussal ellentétben - még a kereszténység térhódítása idején is zajlottak játékok, így több mint ezer éven át rendeztek versenyeket Olümpiában, Nemeaban, Iszthmiában és Delphoiban. A győztesek csupán egy olajágból, vadzellerből vagy fenyőgallyból font koszorút kaptak jutalmul, mégis úgy tisztelték őket honfitársaik, mint az isteneket.

Szobrot lopott az olimpiai bajnok

Theagenész nem csak óriási erejéről volt ismert, hanem arról is, hogy 22 éven át a "csúcson tudott maradni", több mint 1103 kisebb-nagyobb versenyt nyert. Pályafutása - akár a mai sportolósztároké - már gyerekkorában kezdődött. Igaz, 9 évesen nem sportteljesítményével hívta fel magára a figyelmet, hanem egy tolvajlással. A történeti források szerint olyan ereje volt, hogy 9 évesen ellopott egy bronzszobrot, s amikor a felháborodott thaszosziak ki akarták végezni, egy idős polgár megmentette az életét, "felfedezte" a fiút, aki hálás tanítványnak bizonyult, hiszen kr.e. 480-ban meg is nyerte az olümpiai versenyeket pankrationban és ökölvívásban, hogy aztán még 24 versenyen diadalmaskodjon.Theagenésznek nemcsak életében, hanem halála után is meggyűlt a baja a szobrokkal. Utóbbi esetben a saját szobrával, egy haragosa ugyanis halála után rendre kijárt a szobrához, és korbáccsal ütlegelte a fém Theagenészt, gondolván, a híres sportoló már úgy sem tud visszaütni. A férfi tévedett. A legendák szerint a szobor egyik éjjel rádőlt, s agyonütötte a gyáva alakot, akinek a családja perbe fogta a Theagenész-emlékművet. A bírák bűnösnek találták a szobrot, s gyilkosságért a tengerbe vetették, attól kezdve azonban a sziget földje terméketlenné vált, s az éhínség egészen addig tartott, míg újra fel nem állították a bajnok szobrát, s nem tisztelték, akár az isteneket.

A leghatalmasabb görög

Polüdamasz - a leghatalmasabb görög, csak így emlegették az ókori olimpiák pankration versenyeinek győztesét, akiről már életében legendák keringtek. A történetek azonban nem annyira sportsikereihez, sokkal inkább "civil" akcióihoz kötődtek. Polüdamasz volt az, aki akár Héraklész, puszta kézzel megölt egy oroszlánt, s olyan erős volt, hogy ha elkapta egy bika hátsó lábát, a szerencsétlen jószág csak patája elvesztése révén tudott szabadulni. S akár a mai akciófilmek hősei, a perzsa király udvarában három testőrrel vívott egyszerre, de nem bírt önnön elbizakodottságával. Igazán halálának körülményeivel hívta fel magára az ókori közvélemény és a történetírók figyelmét. Barátaival egy barlangban mulatott, amikor beomlott egy járat teteje, s ő puszta kézzel igyekezett megtartani a födémet, bízott benne, hogy amíg kimenekülnek, képes megállítani a hegyomlást, de tévedett, a sziklák maguk alá temették.Nyolc kiló hús, nyolc kiló kenyér tíz liter borral

Az ókor egyik legnagyobb birkózója Milón volt, aki összesen hatszor nyert Olümpiában, hatszor Delphoiban, tízszer Iszthmiában és kilencszer Nemeaban. Hatalmas erejét különleges edzésmódszereinek és táplálkozásának köszönhette. Előbbiről azt jegyezték fel, hogy erősítésként borjúval a nyakában járkált, utóbbiról pedig, hogy képes volt egyetlen nap alatt több mint 8 kilogramm húst, ugyanennyi kenyeret és majdnem tíz liter bort elfogyasztani.

Végzetét, ahogy Polüdamaszét is, túlzott önbizalma és az erőfitogtatás okozta. Egy erdőben sétált, amikor megpróbálta egy elrepedt fa törzsét puszta kézzel szétfeszíteni, a sokszoros bajnok kudarcot vallott, a keze beragadt a hasadékba, s felfalták az arra járó vadállatok.

A családi arany

Volt persze olyan sportoló is, aki nem étkezési szokásaival vagy "hőstetteivel" vált a legendák hősévé, hanem eredményeivel. Diagorasz, az ökölvívó valóságos bajnokdinasztiát alapított, hiszen nemcsak ő nyert kr.e. 464-ben Olümpiában, hanem később fiai, és lányának fiai is az ókori versenyek ünnepelt sportolóivá váltak.
Kr.u. 69-ben Politész azzal szerzett nevet magának, hogy ugyanazon a napon megnyerte a hosszú, és rövid távú futóversenyeket, sőt a kettős stadionfutást is. Ez soha senkinek nem sikerült korábban.
Mint ahogy az sem a Leónidász előtt versenyre kelt futóknak, hogy 12 éven át veretlenek legyenek. A rhodoszi férfi három olimpián győzött rövid távon, kettős stadionfutásban és fegyveres futásban.

Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Péntektől 10-12,5 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államok több tucatnyi kereskedelmi partnerére. A Trump-adminisztráció azzal indokolja a döntést, hogy az érintett országok nem léptek fel megfelelően a kényszermunkával előállított termékek kereskedelme ellen. Az intézkedés az amerikai külkereskedelem több mint 99 százalékát lefedi, és pontosan akkor lép életbe, amikor lejár a februárban bevezetett ideiglenes globális vám hatálya.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. július 23. 22:15
2026. július 23. 21:57
×
×