Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Az akklimatizáció sikertelensége rontja a sportolók teljesítményét

A pekingi olimpia eddigi tapasztalatai alapján az európai sportolók egy része érezhetően elmaradt az elvárásoktól. Az InfoRádió által megkérdezett alvásspecialista szerint a - magyarok esetében hatórás - időeltolódás miatti átállási zavar csak az egyik tényező a gyengébb teljesítményben.

Az emberek alvása annyira egyéni lehet, mint az ujjlenyomatuk - mondta az InfoRádióban Purebl György pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének munkatársa, aki szerint az alvás csak egy faktor a többi mellett, amely negatívan befolyásolhatja a sportolók teljesítményét.

Mind mondta, az akklimatizálódás különösen azoknak lehet jelentős, akik Nyugatról utaznak Kelet felé, valamint az úgynevezett pacsirta típusú embereknek, azaz akik általában korán fekszenek és korán is kelnek fel. Õk egy hosszabb utazás után gyakran nem tudnak este elaludni, de reggel korán felébrednek, így kialvatlanok lesznek.

Az orvos azonban rámutat: volt már olimpia Szöulban és Tokióban is, a nyugati sportolók pedig ezeken is szépen szerepeltek.

A rossz forma másik oka a stressz lehet, amelyet azonban egy ilyen jelentős esemény alkalmával nem nagyon lehet elkerülni. A stresszes ember éberebb, rosszabbul alszik.

Purebl György elmondta: az átállást az átlagember úgy teheti könnyebbé, hogy rendszeresen mozog az utazás utáni napokban. A sportolók ezt természetesen megteszik, talán még túl sokat is sportolnak a verseny előtti utolsó napokban - mutatott rá a szakember.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×