Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Gyorsaságimotoros-vb: 2009-től futam Magyarországon

Magyarország 2009-től minimum öt éven keresztül házigazdája lesz a gyorsaságimotoros-világbajnokság egyik futamának - jelentette be Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter.

A futam helyszíne a Somogy megyei Sávoly község mellett, a Balaton délnyugati partján lesz. A pályát több mint nyolcvanmillió eurós beruházás keretében a Sedesa csoport építi fel.

A munkálatok idén szeptemberben kezdődnek, és nyolc-tíz hónapig tartanak. Az első nagydíj 2009 szeptemberében lesz, és biztos, hogy 2013-ig minden esztendőben a balatoni főidényen kívül rendezik meg.

A 4650 méter hosszú pálya hasonlít majd a valenciaihoz, s kialakításánál több versenyző, többek között Valentino Rossi és Talmácsi Gábor véleményét is figyelembe veszik.

Talmácsi elmondta: élete nagy vágya teljesül, hogy 2009-ben hazai közönség előtt versenyezhet és biztos abban, akkor már a 250 kcm-esek között fog indulni.

A versenyre 110-140 ezer nézőt várnak majd.

Magyarországon eddig kétszer rendeztek gyorsaságimotoros-világbajnoki futamot a Hungaroringen, legutóbb 1992-ben.

Múltidéző

Az 1992-es Magyar Nagydíjat az akkor még 500 köbcentis királykategóriában Eddie Lawson (Cagiva) nyerte. Olyan legendás versenyzők vettek részt ezen a futamon, mint a harmadik helyezett Randy Mamola (Yamaha), a negyedik Kevin Schwantz (Suzuki), az ötödik Wayne Rainey (Yamaha), a hatodik Wayne Gardner (Honda), és a hetedikként befutó John Kocinski (Yamaha).

A 250 köbcentimétereseknél Luca Cadalora (Honda) győzött, de olyan pilóták nem fejezték be a versenyt, mint Max Biaggi (Aprilia), vagy Loris Capirossi (Honda).

A 125 köbcentimétereseknél két magyar is rajthoz állt a hazai pályán: Kiss Tibor (Honda) 1 kör hátránnyal a 27., Szabó Attila (Honda) 2 kör hátránnyal a 28. lett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×