Infostart.hu
eur:
363.53
usd:
318.54
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna

Baráth Etele: Erőtől duzzadó, bizonyítani akaró csapat kell az olimpiára

Legkésőbb péntek délután eldől, hogy Kolonics György halála után milyen összetételű kenu kettes szerepel majd 500 és 1000 méteren a pekingi olimpián. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke az InfoRádiónak elmondta: szeretnék, ha a tragédia ellenére Kozmann György legalább egy számot vállalni tudna.

Az olimpiáig még sok a fontos tennivaló, hiszen nem egy viharvert, hanem egy erőtől duzzadó és bizonyítani akaró csapattal szeretnénk részt venni az olimpián - mondta az InfoRádiónak a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke.

Baráth Etele hozzátette: elő kell készíteni a végső búcsúztatást és a temetést, és a versenyzőkkel is folyamatosan tartani kell a kapcsolatot. Mindenkit a maga vérmérsékletének és érzelmeinek megfelelően kell támogatni - mondta, hozzátéve: a versenyzőket pszichológusok is segítik.

A sportolók felnőtt módon, kiegyensúlyozottan, rendkívül nagy önmérséklettel és a lelkiek feletti komoly tudati akarattal viselik a történteket - hangsúlyozta az elnök, aki szerint mindenki egyedi tragédiának értékeli Kolonics György halálát, mert a sportágban még soha nem fordult ilyen elő.

A szövetség elnöke elmondta azt is: Kozmann György és edzője csütörtök estig kért haladékot, hogy végleges választ adjanak az olimpiai szereplésről. A szövetség mindenesetre azt szeretné, ha a sportoló legalább az egyik számban egy másik versenyzővel indulna. Ez fontos lenne, hogy fel tudja dolgozni mindazt, ami történt - véli Baráth Etele.

A másik számban egy új páros versenyezne, ám ennek egyeztetése még folyik. A szövetség elnöke szerint péntek délig nyilvánosságra tudják hozni, milyen döntés született a kérdésben.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×