Infostart.hu
eur:
361.93
usd:
317.48
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna

Görög fiaskó: címvédő soha ilyen korán nem búcsúzott még

A görög sajtó a generációváltás szükségességéről elmélkedik, míg az orosz lapok a válogatott negyeddöntőbe jutását jósolják. A két együttes szombati, 0-1-re végződött mérkőzése után a görögök már biztos kiesők, míg az oroszoknak még van esélyük a továbblépésre, ha szerdán megverik a svédeket.

A görög sajtó részben Antonisz Nikopolidisz kapusnak az oroszok elleni 1-0-ás vereséget eredményező bakijáról, részben a generációváltás szükségességéről ír a labdarúgó Európa-bajnokságtól vett korai búcsú másnapján.

A sport.gr honlap tömör véleménye szerint egy hiba - egy meccs. A hálóőr felesleges kifutása fájdalmas és sorsszerű volt, így a címvédő görögök már két mérkőzés után kiestek.

A sport-fm.gr ugyancsak a kék-fehérek korelnökét vette célba, mivel az ő súlyos hibája miatt omlott össze a csapat. A portál kiemelte, hogy az oroszok jobbak voltak, így Otto Rehhagel tanítványai előtt nem adódtak olyan lehetőségek, mint 2004-ben.

A Praszini vasárnapi számában ugyanakkor már előretekint, "ne sírj és ne légy szomorú" című cikkében, hangsúlyozva: a staféta megy tovább a fiatalabb nemzedék felé, amely a 2004-es hősök árnyékában nőtt fel.

Bizakodó oroszok

Az orosz sajtó már a negyeddöntőt emlegeti, miután a válogatott, Zirjanov góljával, szombaton megverte a címvédő görög válogatottat.

A Szport-Ekszpressz munkás győzelemnek nevezte a sikert, amelynek köszönhetően Guus Hiddink tanítványai tovább bizakodhatnak a legjobb nyolc közé kerülésben. Már csak a svédeket kell megverni, a csapat sorsa a saját kezében van - hangsúlyozta a napilap.

A Szovjetszkij Szport szerint mindenki keményen küzdött a pályán, de az oroszok nyertek. A szbornaja életben tartotta negyeddöntős esélyeit Konsztantyin Szirjanov góljával, aki Szergej Szemak akrobatikus passzát továbbította a kapuba.

A Komszomolszkaja Pravda örömittasan gratulált az "életre-halálra" vívott meccsen aratott diadalhoz, amely az oroszok első győzelme lett az Eb-n.

A Lenta kiemelte, hogy szerdán még le kell gyűrni a svédeket a negyeddöntőhöz, és hogy minden feltétel adott ahhoz, hogy június 18. újabb ünnepnap legyen az orosz szurkolók számára.

Fájóan korai búcsú

A görögök veresége révén most először fordul elő a labdarúgó Európa-bajnokságok történetében, hogy a címvédő válogatott már két csoportkör után biztos kiesőnek számítson.

A 2004-es portugáliai Eb-t megnyerő kék-fehér együttes a negyedik, amely a csoportmérkőzések után kiesik, de korábban a németek (1984-ben és 2000-ben) valamint a dánok (1996-ban) sorsa csak a harmadik meccsüket követően pecsételődött meg.

A címvédők fekete krónikájához tartozik még a franciák fiaskója, akik 1988-ban az Eb-re sem jutottak ki.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×