Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Ronaldo büntetőt hibázott a BL-rangadón

A Barcelona hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Manchester United ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén.

Hofi Géza mondta harminc-egynehány évvel ezelőtt egy nulla-nullás mérkőzésről: egyik az eredmény, a másik a színvonal. Távol álljon tőlünk, hogy tiszteletlenek legyünk a futballvilág legnagyobb gladiátoraival, de a másik elődöntő - minden előzetes várakozással ellentétben - még nagyobb csalódást hozott, mint a liverpooli.

Sir Alex Ferguson becsapta a világot, támadójátékosokkal tette tele a kezdő csapatot: Hargreaves került a jobbhátvéd helyére, s Cristiano Ronaldo mellett játszott Carlos Tévez és Wayne Rooney is. Ám utóbbi kettő szinte csak védekezett, Rooney, valószínűleg korábbi sérülését még érezve, szinte végigstatisztálta a mérkőzést.

Frank Rijkaard a kezdőcsapatba jelölte Lionel Messit, Thierry Henry ellenben nem tudta vállalni a játékot. A holland edző pályára küldte Decót is, aki március 4. óta először játszott tétmérkőzésen a Barcelonában.

A svájci bíró, Busacca a 2. percben "belenyúlt" egy kicsit belenyúlt a mérkőzésbe: úgy ítélte meg, hogy Cristiano Ronaldo csúsztatása után Gaby Milito szándékosan ért kézzel a labdához. A büntetőt azonban a portugál világklasszis elrontotta. A bal felső sarok mellé lőtte a labdát.

Ennél nagyobb gólszerzési lehetősége nem akadt az angoloknak, de a Barcelona sem dicsekedhetett túl sok lehetőséggel. A katalánok a találkozó hátralévő részében irányították a játékot, közel kétszer annyit birtokolták a labdát, mint a vendégek, de Van der Sarnak nem kellett egyetlen bravúrt sem bemutatnia.

A Barca leginkább távoli lövésekből veszélyeztetett, ezeket azonban a holland kapus gond nélkül hárította. A Manchester United, noha, a Barcelonához hasonlóan 18 gólt szerzett az eddigi tíz mérkőzésén, 90 perc alatt mindössze egy lövést küldött csak kapura.

A Man United - egyébként aligha azért, mert szombaton "bajnoki döntőt" játszik a Chelsea-vel szombaton - a szezon egyik legvisszafogottabb teljesítményével rukkolt elő, legalábbis a semleges szemlélő számára.

Másfelől Sir Alex alkalmasint elégedett: hazai pályán nyilvánvalóan esélyesebb csapata, mint a Barcelona. Attól függetlenül, hogy az elmúlt három évben 2005 áprilisa óta mindössze egyszer ért el az egyenes kieséses szakasz első mérkőzésén ennél kedvezőtlenebb eredményt: amikor tavaly 2-1-ra kikapott az AS Romától.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×