Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Szávay Ágnes kiesett Charlestone-ben

A negyeddöntőben búcsúzott Szávay Ágnes a charlestone-i női tenisztornán. A magyar játékos a legjobb négy közé jutásért két szettben, 7:5, 6:4-re kapott ki a francia Alize Cornet-tól.

A két játékos az első szettben végig fej fej mellett haladt, mindketten egy-egy alkalommal tudták elvenni ellenfelük adogatását. Ezután Szávaynak a legfontosabb pillanatban remegett meg a keze, hiszen a rövidítésért szervált, amikor Cornet ismét fogadóként nyert gémet, ezzel egyben az első játszmát is hozta (5:7).

A folytatásban sem változott a játék képe és - akárcsak az előző szettben - ezúttal sem tudott brékelőnybe kerülni egyik fél sem, mert a másik rögtön visszavette adogatását. A 19 éves magyar teniszező azonban ismét akkor nem koncentrált eléggé, amikor már nem volt javítási lehetősége fogadóként, így a második játszmát is Cornet nyerte (4:6).

A 102 perces csatában Szávayt felülmúló Cornet Serena Williams ellen lép pályára a fináléba jutásért.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×