Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Soros ajánlatának duplájáért kelhet el a Roma

Soros György magyar származású amerikai milliárdos ajánlatának a kétszeresét kapta egy másik vevőjelölttől a csődhelyzetbe került AS Roma labdarúgóklub.

A 77 éves Soros György - aki lapértesülések szerint már megkezdte a tárgyalásokat Franco Sensi egyesületi elnökkel - 250-300 millió eurót kínál a tabella második helyén álló Farkasokért, új riválisa azonban a dupláját ígéri. Az egyelőre ismeretlen érdeklődő állítólag az egyik arab országból jelentkezett.

Az olajmágnás Sensi, aki 1993 óta irányítja a klubot, az elmúlt években mintegy 343 millió eurós adósságot halmozott fel, és hitelező bankja nemrég három hónapot adott neki a válság felszámolására.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×