Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Bukaresten át vezet az út Pekingig a női kézilabda-csapat számára

A magyar női kézilabda-válogatott nem Franciaországban, hanem Bukarestben köteles lejátszani a jövő hétvégi olimpiai selejtezőtornáját, amelyen a házigazda román, valamint a lengyel és a japán csapat lesz az ellenfele.

A négyesből az első kettő kvalifikálja magát a pekingi ötkarikás játékokra.

A döntésről a nemzetközi szövetség (IHF) főtitkára, Peter Mühlematter tájékoztatta pénteken délben Sinka Lászlót, a magyar szövetség főtitkárát.

"Bár írásos értesítést nem kaptam, már szervezzük a bukaresti utat. Durva az IHF intézkedése, hogy egy héttel a három selejtezős torna előtt borít minden előzetes programot, ám értesülésem szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kötelezte erre" - mondta Sinka László.

Azért kellett módosítani a női ötkarikás kvalifikációs menetrendet, mert a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) csütörtökön úgy határozott, hogy nem az IHF-tornán nyerő dél-koreai, hanem az ázsiai szövetség (AHF) által szervezett viadalon diadalmaskodó kazah csapat jutott ki a pekingi olimpiára. Az IHF egyébként bírói részrehajlás és csalás gyanúja miatt törölte az eredeti AHF-tornát, és írt ki új kvalifikációs versenyt, amelynek eredményét azonban a CAS megsemmisítette.
A nimes-i csoportban a francia mellett a japán és a kongói együttes lett volna Hajdu János szövetségi kapitány alakulatának ellenfele.

A bukaresti kvartett kicsit erősebb, mert a lengyelek jobbak, mint a kongóiak, s a házigazda románok szintén veszélyesebbek, mint a franciák lettek volna.

A magyar női válogatott utoljára 2000-ben szerepelt Bukarestben, akkor megnyerte az Európa-bajnokságot.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×