Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A Dunaferr is a négy között

A Dunaferr hazai környezetben ledolgozta az idegenbeli mérkőzésen összeszedett egygólos hátrányát a norvég Byasen Bergennel szemben, így bejutott a legjobb négy közé a női kézilabda EHF Kupában.

Nem kezdett jól a magyar csapat, a 17. percben már 10-12-t mutatott az eredményjelző, ami a norvégok továbbjutását vetítette előre. A dunaújvárosiak azonban ezt követően magasabb fokozatba kapcsoltak, egy 5-0-s rohammal átvették a vezetést, és szünetre kétgólos előnnyel vonultak az öltözőbe.

A második félidő balszerencsésen kezdődött a magyarok szempontjából, Pigniczki Krisztina ugyanis egy ütközés után a földön maradt, és nem is tudta folytatni a játékot. Az orvosok szerint elképzelhető, hogy térdéből levált egy porc.

Szerencsére ez nem zavarta meg Imre Vilmos tanítványait, akik nem hagyták egyenlíteni az ellenfelet. Folyamatossá vált a két-három gólos különbség, mely a végére négyre nőtt.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×